A nyugat csapat nyerte a Bozsik Bajnokok döntőjét

Akt.:
A nyugat csapat nyerte a Bozsik Bajnokok döntőjét
© MTI Fotó: Illyés Tibor
Budapest – A nyugati csapat nyerte az OTP Bozsik Bajnokok idei döntőjét: a Király Gábor, Juhász Roland, Fenyvesi Evelin, Hajdú B. István irányította együttes 12-5-re verte a keletieket a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) telki edzőcentrumában.

A keleti csapat felkészítésében Gera Zoltán, Nyilasi Tibor, Torghelle Sándor és Berkesi Judit vett részt, aki korábban maga is futballozott. A hírességek a válogatókon vagy a döntőt megelőző kétnapos edzőtáborban álltak a csapatok rendelkezésére.

Az OTP Bozsik Bajnokok-programot második alkalommal hirdették meg. A testnevelő tanárok országszerte közel 400 diákot neveztek, a pedagógusok írásos jellemzése alapján 35-35 fiatalnak sikerült eljutnia a nyugati csapat siófoki, illetve a keleti együttes szolnoki válogatójára. Itt az MLSZ szakembereinek bevonásával választották ki azt a 18-18 játékost, akik részt vehettek a szerdai kelet-nyugat összecsapáson, illetve az azt megelőző edzőtáborozáson.

A szervezők közleménye emlékeztet rá: a kezdeményezés lényege, hogy közelebb vigye a fiatalokhoz a labdarúgást, méghozzá nem csak azokhoz, akik esetleg erre akarják építeni karrierjüket, hanem azokhoz is, akik csak egy alkalommal szeretnének ünnepelt sztárokká válni.

A kelet-nyugat mérkőzésen résztvevő játékosok az őket megillető díjat a Magyar Kupa május 23-i döntőjének szünetében, ünnepélyes keretek között, várhatóan több ezer néző előtt vehetik majd át.

– MTI –