A nyomozást lezárták, vannak nyitott kérdések

Debrecen – Meggyőződésünk, hogy a „floridázás” ügyében indított nyomozás érdemi válaszok nélküli kurta-furcsa lezárása azt az országosan kialakult képet erősítheti, hogy a hatóságok a Fidesz politikusaival szembeni vizsgálatok esetében nem kellően alapos módon járnak el – emelték ki sajtótájékoztatón a Demokratikus Koalíció (DK) önkormányzati képviselői, Varga Zoltán és Korcsog György.

Úgy vélik, a nyomozóhatóság legfőbb irányítójának, Pintér Sándor belügyminiszternek is meg kell nyilvánulni, ezért a DK képviselői kérdéseket intéztek hozzá. Aggályosnak tartják, hogy az utazást több hónappal előre megrendelték és kifizette a Debreceni Vagyonkezelő Holding Zrt. Szintén érdekes, hogy Kósa Lajos polgármester csupán az indulás előtt egy nappal minősítette nem hivatalossá az utat. Nem világos, ki és milyen indokkal hívta haza londoni hivatalos útjáról Pajna Zoltán alpolgármestert, hogy ő is mehessen; s hogyan finanszírozták az ebből adódó többletköltségeket. Az egész folyamatban tetten érhető a közpénzek magáncélra történő felhasználása – állítják a képviselők, s várják a miniszter válaszát.

HBN








hirdetés