A női vízilabdások éremre hajtanak Oroszországban

A női vízilabdások éremre hajtanak Oroszországban
A női vízilabdások éremre hajtanak Oroszországban - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Magyarország női pólóválogatottjának nem okozott komolyabb fejtörést a kínaiak legyőzése.

A kazanyi világbajnokságra készülő magyar női válogatott vasárnap este Kínával csapott össze a Debreceni Sportuszodában. A két együttes tagjai már–már régi ismerősként üdvözölhették egymást, hiszen nemrégiben Hollandiában csaptak össze egy felkészülési torna keretében, ezt követően, a múlt héten közös gyakorlás volt a program. Sőt, a vb–n sem kerülik el egymást, ugyanis a D csoportot Franciaország és Oroszország mellett ez a két gárda teszi teljessé.

A cívisvárosi összecsapáson a mieink a második negyedet leszámítva végig kézben tartották az eseményeket, végül 11–5 arányban diadalmaskodtak Merész András tanítványai.

Kiválóan bekkeltek

– A mérkőzés után megdicsértem a lányokat, ugyanis nagy munkából jöttünk Debrecenbe, ennek ellenére fizikálisan felőröltük az ázsiaiakat, ami Kína esetében nagy szó, hiszen borzasztóan erősek. Az utolsó két negyedben, annak ellenére, hogy a kiállítási arány jelentősen módosult, kifejezetten jól játszottunk – értékelt a Naplónak a lefújást követően a szövetségi kapitány.

– A védekezés remekül összeállt, az öt kapott gól önmagáért beszél, bár néhány lövés a belső kapufáról pattant ki, így a szerencsével sem álltunk hadilábon, de ahogy a mondás is tartja, jó csapatnak van szerencséje – nyilatkozta válogatottunk centere, Bujka Barbara.

Hátsó alakzatunk főleg a nagyszünet után stabilizálódott, ekkor az ázsiai rivális mindössze egyszer tudta bevenni Bolonyai Flóra kapuját. A hálóőrt a 3–1–re elvesztett etapról kérdeztük. – Az elején kaptak egy ötöst, majd jobban koncentráltak, míg mi többet hibáztunk ebben a periódusban.


Fotó: Derencsényi István (galéria) Fotó: Derencsényi István (galéria) ©

Megvannak az utazók

A debreceni találkozót megelőzően a mester kihirdette az Oroszországba utazó keretet, így valószínűleg egy nagy teher lekerült a vállakról. – Borzasztó feszült hét volt, szombat reggelig volt lehetősége mindenkinek a bizonyításra. Kialakult a 13-as névsor, most már arra kell törekednünk, hogy a csapategység minél jobban kialakuljon. Aki bizalmat kapott, teljesen jogosan került be, de akik kimaradtak, azok is mindent megtettek – mondta a csapatkapitány, Takács Orsolya.

A lányokra néhány napos pihenő vár, ami a „cséká” szerint rájuk fért már, Bolonyaiék legközelebb szombaton csobbannak medencébe a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. – Ausztráliával a Vodafone Kupa keretében csapunk össze, ezután utazunk Martfűre, míg az ausztrálok Szolnokon készülnek, és további három alkalommal találkozunk velük. Az európaitól teljesen eltérő stílusban játszó együttessel gyakorolhatunk – vélekedett Merész.

– Taktikailag mindig van mit javítani, pontosítani. A fizikális felkészítésből valószínűleg visszaveszünk, szerintem a hangsúlyt áthelyezzük a stratégia kidolgozására – osztotta meg gondolatait Takács a hátralévő teendőkről.

Derűlátó pólosok

Magyarország július 26-án kezdi meg szereplését a világbajnokságon. Az esélyekről érdeklődtünk Merész Andrásnál. – A cél hivatalosan mindig a legjobb négy közé jutás, ellenben ez a csapat megérett arra, hogy végre döntőt játsszon. A csoportban szeretnénk minimum a második helyet megkaparintani, így a nyolc közé jutás, elvileg nem jelenthet problémát. Mellettünk nyolc–kilenc alakulat szeretne érmet nyerni a vb-n, ugyanannyi eséllyel.

A kapitánnyal ellentétben Bujka Barbara és Bolonyai Flóra jóval derűlátóbban fogalmazott, mindketten az aranyérem reményében vágnak neki a tornának.

HBN–Biró Ádám



Sporthírek






hirdetés