A népzene egekig emelő boldogságot ad

Gyakori és várt vendégek a cívisvárosban
Gyakori és várt vendégek a cívisvárosban - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Az Adventi programsor nyitóeseménye a Csík zenekar koncertje lesz a Nagytemplomban.


A magyar népzenei élet egyik lelkesen tanuló, tudását szeretettel továbbadó, igényesen alkotó, elismert együttese a Csík zenekar.

Ahogyan a szerelem is tud gyönyörű ugyanakkor gyötrelmes lenni, úgy a népzene szeretetében eltelt 25 év is tudott göröngyös útra vinni, illetve egekig felemelő boldogságot adni. Kívánom mindazoknak, akik figyelemmel kísérik a munkánkat, hogy még sokáig leljenek örömet koncertjeinken az általunk játszott dallamok hallgatásában. Ezzel magunknak is kívánom ezt, hiszen hosszú ideig szeretnénk még mosolygó szemű, boldog, meghatott arcokat látva játszani, tudva, hogy van kinek muzsikáljunk” – nyilatkozott Csík János a zenekar vezetője és névadója. A Csík zenekar a magyar népzene hiteles tolmácsolója. Az utóbbi néhány évben olyan utat választottak, amely lehetőséget nyújt arra, hogy minél több embernek adjon a népzene kellemes élményt. A népi- és a könnyű­zene érdekes és sikeres ötvözését egy új műfaj megteremtésével hozták létre.

Tagok: Csík János (hegedű, ének), Majorosi Marianna (ének), Szabó Attila (hegedű, gitár), Kunos Tamás (brácsa), Makó Péter (fúvós hangszerek), Barcza Zsolt (cimbalom, tangóharmonika), Bartók József (nagybőgő). A december 5-én 19 órától kezdődő adventi koncertsorozat nyitórendezvényén vendégként pódiumra lép Dresch Mihály és Őze Áron.

HBN


Jegyek kedvezményesen vásárolhatók a Napló-székházban a Dósa nádor téren.








hirdetés