HAON - Kultúra

2018.03.03. 15:33

Négyszer is Aranyoklevél Hajdúdorogon

Hajdúdorog - Szállt a dal, zengett az ének az Akácos út Nótaklub jubileumi estjén.

Hajdúdorog - Szállt a dal, zengett az ének az Akácos út Nótaklub jubileumi estjén.

Idén már tizedik alkalommal álltak színpadra a hajdúdorogi Akácos út Nótaklub tagjai a mozi színháztermében megrendezett eseményen a napokban. Ezúttal „Eszembe jut sok régi szép emlék…” című műsorukkal, ismert és kevésbé ismert nóták, nótacsokrok csendültek fel a tíztagú férfikórus előadásában. Az est háziasszonya – akár csak az elmúlt esztendőben – Szabó-Rékasi Mónika volt, aki egyenként szólította színpadra a jubiláló együttes tagjait, köztük a csoport művészeti vezetőjét, akit külön is köszöntött.

Közös énekléssel zárták

Papp György, az együttes művészeti vezetője szerint sikereik, azon túl, hogy a tagok jó hangúak és hosszú dalos múlttal rendelkeznek, a jó közösségi szellemnek, a magyar nóta iránt érzett szeretetnek és tiszteletnek köszönhetők. A telt házas előadás zenei kíséretét Botos Lajos prímás vezetésével Maczó György és cigányzenekara szolgáltatta. A nótaesten vendégelőadókból sem volt hiány, Sági József és Zámbó Irénke, valamint Király Vali és Kokas László nótaénekes egy-egy nótacsokorral kedveskedett a közönségnek.

A nézők lelkes buzdítása mellett színpadra léptek az Akácos út Nótaklub tagjai is, akik rég elfeledett magyar és bakanótákkal örvendeztették meg a nagyérdeműt. Az est záróakkordjaként csendült fel a „Vége van a dáridónak” kezdetű örökzöld sláger, melyet az együttes tagjai és a meghívott vendégelőadók a közönséggel együtt énekelt el.

Szereplések és elismerések sokasága

A hajdúdorogi Görög Demeter Művelődési Ház alkotó csoportjaként alakult Akácos út Nótaklub tagjai számos hazai településre vitték már el a magyar nótát.

Felléptek több hajdúsági településen, többek közt a szomszédos Hajdúnánáson és Hajdúszoboszlón, valamint Nyíradonyban, de Beregdarócon is vendégszerepeltek. A nótaklub tagjai az elmúlt évek során külföldre is eljutottak, Erdélybe és Hollandiába is elvitték a már rég elfeledett magyar nótákat.

A nótaklub a kétévente védendő országos népzenei minősítőn is rendszeresen megméretteti magát, a népdalkörök és népdalkórusok kategóriájában már négyszer jutalmazták őket Országos Aranyoklevéllel. Az együttes tagjai a Kórusok Országos Tanácsának (KOTA) magasabb szintű elismerését, az Aranypáva-díjat is magukénak tudhatják.

Az Akácos út Nótaklubot a magyar nóta szeretetéért, zenei anyanyelvünk ápolásáért, valamint a hajdúdorogi hagyományok éltetéséért Hajdúdorog Városáért Emlékéremmel tüntette ki a település képviselő-testülete 2016-ban.

- Miska Andrea -


A nótaklub tagjai

Oláh László

Dankó Mihály

Szabados István

Miska Béla

Szilágyi János

Urgyán Imre

Görög László

Domokos János

Papp György

Dr. Zeleni Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!