A németek többsége szerint az iszlám nem tartozik hozzá országukhoz

Berlin – A német lakosság többsége nem ért egyet azzal az állítással, hogy az iszlám Németországhoz tartozik – mutatta ki egy csütörtökön ismertetett felmérés.

A Bild című lap megbízásából végzett közvélemény-kutatás alapján a lakosság 60 százaléka elutasítja ezt az állítást, és csak 22 százalék véli úgy, hogy az iszlám szerves része Németországnak, a német társadalomnak.

Az adatok azt jelzik, hogy egyre több német viszonyul kritikusan az iszlámhoz. Alig másfél éve, 2015 januárjában még 15 százalékponttal magasabb, 37 százalékos volt mindazok aránya, akik úgy gondolták, hogy az iszlám hozzátartozik Németországhoz.

Az adatok éles kelet-nyugati különbséget is mutatnak: míg az ország nyugati részén átlagon felüli, 23 százalékos az iszlámot a német társadalom alkotóelemként felfogó emberek aránya, a keleti tartományokban, a volt NDK területén – ahol igen kevés muszlim él – csupán 17 százalék vélekedik így.

Pártok szerinti bontásban szemlélve leginkább az első számú parlamenten kívüli erő, az Alternatíva Németországnak (AfD) hívei utasítják el az iszlámot, körükben 92 százalékos az elutasítók aránya. A leginkább elfogadóak pedig a Zöldek szavazói, közülük 42 százalék véli úgy, hogy az iszlám része Németországnak.

Németország esetleges “eliszlámosodása” majdnem minden második németet aggodalommal tölt el, az INSA közvélemény-kutató intézet felmérése alapján 47 százalék tart ettől. Az aggódók aránya az AfD-hívek között a legmagasabb, 90 százalékos.

Az a megállapítás, hogy az iszlám Németországhoz tartozik, Christian Wulff volt államfő egy 2010-es beszédéből származik. Az akkori szövetségi elnök a német egység napján elmondott beszédében hangsúlyozta, hogy a kereszténység és a zsidóság mellett az iszlám is része Németországnak, a két országrész egyesítése után pedig a bevándorlók integrációja a legfontosabb feladat, amihez a németektől nyitottság és tolerancia, a bevándorlóktól pedig igyekezet és a német értékrend tisztelete szükséges.

A kérdésről folytatott társadalmi vitának az AfD adott új lendületet. A párt a napokban elfogadott programjában rögzítette, hogy az iszlám nem része Németországnak, ezért a többi között be kell tiltani a test egészét takaró muzulmán női öltözékek nyilvános viselését, a minaretek építését és a müezzinek tevékenységét, és nem szabad muzulmán intézményeknek megadni az egyházakat megillető közjogi testületi jogállást.

A 82 milliós Németországban nagyjából 4-4,5 millió muszlim él, többségük szunnita török. Tavaly a menekülthullám révén valószínűleg több mint félmillióval nőtt a muszlimok száma az országban.

– MTI –








hirdetés