A Nébih játéksorozatot indít az erdőtűz megelőzésére

Budapest – A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén is egyhetes játéksorozatot indít közösségi oldalán március 20-ától, hogy az érdeklődők játékos formában elsajátíthassák az erdőtűz-megelőzéssel kapcsolatos legfontosabb ismereteket – közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.

Közleményében a hatóság kiemelte, hogy a tüzek 99 százaléka emberi mulasztás miatt keletkezik, az erdő- és vegetációtűz elleni legjobb védekezés az odafigyelés, a tűzgyújtási szabályok betartása.

A Nébih Firelife programjának legfőbb célkitűzése a lakosság ismereteinek bővítése, tájékoztatása a biztonságos tűzhasználatról, ennek szellemben jött létre a Csodák Palotája és a Nébih együttműködésében az augusztus végéig látogatható tárlat, amely a tudományos kihívásokra, elsősorban a természet- és környezetvédelem fő témáira fókuszál.

“A tudomány körülvesz” címet viselő interaktív kiállítás egyik meghatározó témája az erdőtűz-megelőzés, amellyel játékos feladatok révén ismerkedhetnek meg a látogatók – közölte a hivatal.

Közleményében a Nébih felidézi, hogy a fokozott tűzveszélyre való tekintettel a földművelésügyi miniszter általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el az ország egész területére 2017. március 3-ától átmeneti időre, a tilalom jelenleg is érvényben van.

Az aktuális erdőtűzveszélyről, az égetés szabályairól, a biztonságos tűzrakás fortélyairól, valamint az elrendelt tűzgyújtási tilalomról ezen a weboldalon olvashatók információk.

– MTI –

Címkék: , , ,