A nagy pártoknak kedvez az új törvény

Akt.:
A civilek szerint az önkormányzati választásokat érintő módosítások közmegyegyezés nélkül születtek.

Az 50-es évek tanácsrendszerét idéző pártpolitikai döntés született – jelentette ki dr. Gondola Zsolt Zoárd, a Civil Fórum Debrecen Egyesület elnöke pénteki sajtótájékoztatóján az önkormányzati választásokat szabályozó törvény módosítása kapcsán. Az országgyűlés által kedden elfogadott szabályozás ügyében az egyesület levélben Sólyom László köztársasági elnökhöz fordul, kérve a törvény felülvizsgálatát.

– Egyetértünk a módosítás alapvető céljával, vagyis az önkormányzati képviselő testületek karcsúsításával – hangsúlyozta dr. Gondola Zsolt Zoárd, megjegyezve, hogy Debrecennek is sok a mintegy 50 fős közgyűlés. – Azonban az új szabályozás lényege, hogy mi maradjunk, más vesszen! Vagyis a már hatalmon lévőket szolgálja, és gátolja a kispártok és a civil szervezetek bejutását a testületekbe. A 2006-os választási eredményeket erre a törvényre vetítve csak a Fidesz és az MSZP lenne a debreceni önkormányzatban.
A Civil Fórum elnöke szerint a kopogtatócédula gyűjtésére vonatkozó változás a listás cédulák gyűjtésének elvére épül, holott utóbbi a büntetőjog határát súrolja. Úgy véli, legálisan nemigen lehet 9 nap alatt összeszedni a szükséges ajánlásokat, ahhoz 3 hét kellene.
– A közvélemény inkább csak arról tud, hogy csökkentik a képviselő testületek létszámát és ezzel mindneki egyet is ért. Azonban az már kevéssé ismert, hogy emögött egy mélyen antidemokratikus törvény van – mondta, hozzátéve, hogy nem csak ők, hanem már számos más civil szervezet is kifejezte tiltakozást a módosítás miatt. HBN








hirdetés