A művésztelep kimondottan magyar sajátosság

Akt.:
A művésztelep kimondottan magyar sajátosság
© Fotó: Kovács Péter
Nagyhegyes-Kadarcs – Fátyol: Hortobágy úttörőnek számít, mert az 1930-as években az első művészkolónia itt alkotott.

Színvonalas, innovatív, tartalmas volt a Határokat átívelő II. Kadarcsi Művésztelep, ahol a 14 különböző településről érkezett résztvevők az alkotás mellett barátságokat kötöttek – összegezte a nyári rendezvényt Agárdi Lajos, a művésztelep megálmodója és szervezője szeptember 16-án a Kadarcsi Csárdában, a tábor termését bemutató kiállítás megnyitóján.

Igazi hungarikum

– A művésztelep kimondottan közép-kelet-európai, de főleg magyar sajátosság. Létrejöttéhez nagyon sok körülmény kell, és ha valamely alkotótábor megéri a második alkalmat, az komoly eredmény, mert akkor esélye van arra, hogy hosszabb távon fennmaradjon – jelentette ki a tárlatot megnyitó Fátyol Zoltán festőművész. E műfajból egy kis történelmi visszatekintést is adott: eszerint Hortobágy úttörőnek számít, mert az 1930-as években az első művészkolónia itt alkotott, még Móricz Zsigmond is ellátogatott hozzájuk. Az akkori hortobágyi állomásfőnök volt az, aki számukra szállást, helyet biztosított, s az alkotók több éven át visszatértek a pusztába.

Fátyol Zoltán méltatta a Kadarcsi Művésztelep „határokon átívelő” megnevezését, ami azt jelenti, hogy – a nemzetközi művésztelepektől eltérően – itt a határon túlról is magyar résztvevők érkeztek.

_dsc4807

Fotó: Kovács Péter

Horizont

– Az itt készült képek sokféle minőséget képviselnek; a skála egyik oldalától, a jó értelemben vett szinte naiv művészettől a professzionalitás jegyeit mutató alkotásokig. Azonban valamennyire érvényes, hogy a művészek a legjobb tudásuk, legőszintébb elkötelezettségük mentén alkották azokat! A képek nagy része a természet visszatükrözését tűzte ki célul, s bár a Hortobágy nagy erővel érinti meg az alkotókat, klasszikus hortobágyi tájkép, ahol csak az ég és a föld találkozása látszik, alig van az elkészült műveken – észrevételezte Fátyol Zoltán. Megjegyezte, ennek egyrészt az is oka lehet, hogy Nagyhegyes maga is megihlette a táborozókat, a falut több képen megörökítették. Továbbá, mutatott rá, ahogyan a festő Tornyai János mondta, „festem a nagy sömmit” – a pusztai horizont megragadása a Hortobágy egyik legnagyobb kihívása…

HBN–SZT


A kiállítás október 14-ig látható, de a csárda nyitvatartási idejéről előzetes tájékozódás szükséges (https://www.facebook.com/KadarcsiCsarda).


Both Teodóra alkotás közben
Nagyhegyes - Intenzív programról és jó társaságról számoltak be az alkotók. Sikeresnek mondta a második Kadarcsi Művésztelepet annak szervezője, Agárdi Lajos, amikor az alkotótábor végéhez közeledve, pénteken délután értékelést kértünk tőle. A létszámot tekintve földrajzilag nagy területről és ös...

Megnyitotta kapuit a második kadarcsi művésztelep
Nagyhegyes - Második alkalommal nyitotta meg kapuit a Kadarcsi Művésztelep Nagyhegyes határában, a Kadarcsi csárdában hétfőn délután. A tavalyi tucatnyi résztvevő után idén már huszonheten örökítik meg a pusztát ecsettel, ceruzával vagy fényképezőgéppel, közülük érkeztek a határon túlról és a főváro...








hirdetés