A műszaki és a természettudományok legújabb avatottjai Debrecenben

A műszaki és a természettudományok legújabb avatottjai Debrecenben
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – E hétvégén az utolsó nagyobb ünnepségek is elérkeznek a nyári diplomaosztók sorozatában: szombaton a Debreceni Egyetem Műszaki, illetve Természettudományi és Technológiai Kara búcsúzik végzettjeitől – oklevéllel. Íme, név szerint!

Műszaki Kar

július 2., szombat, 10 óra, díszudvar

diplomát átvevők névsora:

Mesterképzésben nappali tagozaton

létesítménymérnöki szakon
Biró Tamás, Molnár Imre

mechatronikai mérnöki szakon
Jakabóczki Gábor, Lovas Gergely, Simon Attila

műszaki menedzser és lean szakirányú továbbképzési szakon
Jenei Zoltán, Kolocsán Zsófia

műszaki menedzser szakon
Dobi Lajos, Faragó Brigitta, Harsányi Dorina, Kiss Orsolya, Kovács Tímea, Pataki Henrietta, Szabó Fruzsina, Valentényi Péter

településmérnöki szakon
Dorogi Zoltán Tamás, Fekete Ferenc György, Füge Attila

Alapképzésben nappali tagozaton

építészmérnöki szakon
Árvai László, Biró Henrietta, Csige Zsanett, Darida Mónika, Harangi Attila, Katona Gréta, Kende Róbert, Korózs Dóra, Kovács Csongor, Mikita Boglárka, Nagy Tamás, Pávai Réka Kincső, Pomázi Adrienn, Pongrácz Judit, Sőrés Gergő Bence, Szabó József, Szák Balázs Tamás, Szalai László Zoltán, Szatmári Zsófia Julianna, Szilágyi Mihály, Szücs László Gergő, Tóth Gábor, Tóth Gyula, Vasas Árpád, Zbiskó Éva

építőmérnöki szakon
Burai Zoltán, Cseke Barbara, Csizmarik Tímea, Fekete Rita, Földvári Mariann, Galamb Gréta, Gáva Dóra, Gilányi Zsanett, Gyöngyösi Józsefné, Gyurkó Zsanett, Halász Arnold Ferenc, Homola Gábor, Hudák József, Karikás Gábor, Kollár Miklós, Korpai Csaba, Literáti Zsolt, Pintye Zsombor István, Pozsonyi Zsolt, Pusztai Szilvia, Rácz Gergely, Regán Richárd, Szabó Krisztina, Szilágyi Imre Máté, Szokol Enikő, Sztakhó Csaba, Takács Veronika, Timár Sarolta, Timku Tímea, Varga Zoltán, Veres Imre

gépészmérnöki szakon
Bunda Zoltán, Fülöp Csaba Sándor, Gál József, Hartman Gábor, Kiss Attila, Koloszár Armand Ernő, Lévai Bendegúz Dániel, Menyhárt Dániel, Mézes Attila, Molnár Imre, Nyakas László, Ormós László, Papp László Lajos, Pogai Gábor, Sütő Tamás, Szoboszlay Dávid Géza, Tabi Gergely, Tomku Zsolt, Tózsa Balázs Bertold, Török Csaba Imre, Varga Dániel Balázs

mechatronikai mérnöki szakon
Balogh Bálint Lajos, Bíró Tibor, Boros Máté János, Budai Gábor, Erdei Csongor, Fülöp Zsombor Lajos, Halász Tibor, Holló Dávid, Kaluha Krisztián, Kemecsei Bence Csaba, Király Imre, Tóth István Péter

műszaki menedzser szakon
Bundi Gabriella, Csernik Krisztina, Demeter András, Gonda Alexandra, Lakatos Gergő, Nae Adrián, Nagy Anita, Ruda Krisztián, Somogyi Norbert, Tornai Eszter Nóra, Varga Valter

Mesterképzésben levelező tagozaton

környezetmérnöki szakon
Vajda-Kökényesi Anita

létesítménymérnöki szakon
Bársony Csaba, Bokor Róbert, Eperjes Tibor, Gáll Gergő, Hatházi István, Juhász Csaba, Kostyák Ferenc, Kovács Gergely Zoltán, Kovács Zoltán, Lévai Béla, Lovas Sándor, Muri Mihály, Petercsák Péter István, Somogyi Gabriella, Struba Réka Anita, Szabóné Szentirmay Orsolya, Tóth Patrik, Török Gábor

műszaki menedzser szak
Kövesházi Zsolt, Szilágyi Miklós Zoltán, Váradi Ádám

településmérnöki szak
Bujdosó Judit, Csuhaj Tünde, Kótai Csaba

Alapképzésen levelező tagozaton

építőmérnöki szakon
Király Endre, Koncz Beáta, Mladoneczki Zoltán, Sovány Alexandra Fruzsina, Valcu Beatrice

gépészmérnöki és műszaki menedzser szakon
Tőzsér Dávid

gépészmérnöki szakon
Bányai Károly Róbert, Csurka Gábor, Erdélyi Péter, Nagy Pál, Rácz Dániel Péter, Tóth Dániel, Valkó Attila

műszaki menedzser szakon
Sári László

Kredites főiskolai képzésen

építőmérnöki szakon
Szabados Rozália

Szakirányú továbbképzési szakon levelező tagozaton

lean szakirányú továbbképzési szakon
Babiák Ákos, Balázs Andrea Gyöngyi, Balogh Gergő, Bana László, Bársony Dávid, Béres Ferenc, Dobi Lajos, dr. Bodzás Sándor, Farkas Sándor, Fehérvári László, Kaszás István, Kosik Ákos, Lázár Csaba Tamás, Lipcsei Zsolt, Márián Balázs, Mester Zsolt, Mező Gábor, Muskovszky János, Nagy Balázs, Németh Csaba, Oláh Szabolcs, Ortutay Viktor, Pusztai László Péter, Radics Beatrix, Retter Dániel István, Schwarz Sándor, Szabó Bertalan, Szabó-Benke Marianna, Szolnok Károly Ádám, Teleki Nóra, Vadász Viktor

minőségirányítási és lean szakirányú továbbképzési szakon
Bindscheid Zoltán, Bacsó Zsolt

minőségirányítási szakirányú továbbképzési szakon
Bíró Boglárka, Bocsi Kinga, Bogár Erika Katalin, Boncsér Ágnes, Csider Anna, Dorogi Ferenc, Ghirasin Ferenc, Györfi Éva, Horváth Tamás, Makai Brigitta, Máté Balázs, Máté Zoltán, Molnár Anita, Murvai Imre, Nagy Nikolett, Papp László, Pénzes Sándor Gergő, Szántóné Lizák Nikoletta, Takács Attila Sándor, Tomola györgyi Karola, Varga Zsuzsa


Természettudományi és Technológiai Kar

július 2., szombat, 13 és 16 óra, díszudvar

BSc képzés

Nappali tagozat

biológia BSc
Ágics Beatrix, Bali Daniella, Balogh Emese, Balogh Kristóf, Becze Judit Evelin, Bodnár Beatrix, Bodnár Veronika, Borbély Mária, Borus Fanni, Bukó Zsanett, Buzgó Lilla, Cseke Barbara, Csernai Beatrix, Csipkó Flóra, Deák-Molnár Bettina, Demkó András Ferenc, Farkas Csilla, Figler Aida, Freytag Csongor, Gál Zsófia, Guba Dorina, Hajdu Márton, Irlanda Gáspár, Kadocsa Ágnes Mária, Kapás Kitti, Karaffa Katalin, Keresztesi Petra, Kis-Molnár Eszter, Kiss Éva, Kiss Gergely, Kocsis Elek Krisztián, Kovács Ágnes, Kovács Ágnes Éva, Kovács Fruzsina, Linkner Tamás Richárd, Liska Tamara, Lövei Zoltán, Matus Flóra, Márton Alexandra, Molnár Gerda, Móricz Máté, Nagy Dávid, Nagy József Bálint, Nagy Lili, Nánási Patrícia, Németh Márta, Pákozdi Klaudia Gréta, Papp Georgina Viktória, Perger Péter, Péter Boglárka, Pintye Bettina, Porok Edit Klaudia, Ritter Zsuzsanna, Serbán Zsuzsanna, Szabó Evelin, Szálku Amália Ilona, Szeles Júlia, Sztankó Martina, Szücs Boglárka, Szűcs Patrícia, Tamás Márta, Thalwieser Zsófia, Torma Tímea, Tóth Erzsébet, Tóth Hajnalka, Tóth Melinda Kitti, Törőcsik Noémi, Tündér Bernadett Anikó, Tütös István, Ujlaki Gyula, Varga Dóra, Vékony Viktória

biomérnök BSc
Gila Csaba Barnabás, Ittes Enikő, Jákim Judit, Kovács Fruzsina, Lakatos Fanni Anikó, Lipták Dávid, Nagy-Köteles Csaba Alfréd, Papp Anita, Turi Zoltán, Vicei Attila, Zurbó Zsófia

fizika BSc
Balogh István, Debreceni Éva, Demeter Balázs, Fehér Rózsa Zsuzsanna, Kucska Nóra Petra, Lengyel Zsolt, Piros Réka, Pitényi Nóra, Szabó Erik Márk, Timár Tamás, Tóth Ákos, Virág János Péter

földrajz BSc
Apáti Norbert, Bagi Lajos, Balasa Roland, Bíró Szonja, Bodnár Tamás, Csongár Éva, Földesi Máté, Gellei Tímea, Holb Szabolcs, Hornyák Mercédesz Erzsébet, Horváth Eszter Julianna, Horváth Gergő, Huszti Benjamin, Kistamás Patrícia, Kovács Péter, Kusztov Krisztián, Lovas Viktória, Máté Mónika, Nagy Bálint, Nagy Nikolett, Nagy Vince Jenő, Olajos Dániel, Papp Andor, Papp Gergő, Sárkány Lilla, Szalontai Emese, Szarka Richárd, Szűcs Réka, Tóth Dániel

földtudomány BSc
Bacskai Béla, Bodnár István Vilmos, Bodnár Szabolcs, Bretán Dávid, Chugyik Norbert, Fehér Tamás, Felföldi Szabolcs, Frank Dóra, Fülöp Mónika, Gyarmati Virág Viola, Ilosvai Regina, Jónás Vivien, Kondor Boglárka, Kubik Lajos, Nagy Péter, Novák Bettina, Orvos-Nagy Gergő István, Pilling Alexandra, Reichenbach Rita, Ruszkai István Gábor, Simon Máté, Sohajda Bence, Szabó László, Szabó Máté, Szilágyi Bianka, Takács Valentin János, Vinnai Attila Zsolt

kémia BSc
Barna Enikő Anikó, Bodnár Nikolett, Debreczeni Nóra, Duró Cintia, Fülöp Flóra, Heé Tamás Bence, Hegedüs Nikolett, Józsa Réka Anna, Kiss Árpád, Kovács Tibor, Kótai Ádám, Mircz Márk, Molnár Andrea, Nagy Gergely, Nagy Renáta, Pap Bence, Papp Orsolya, Sajtos Zsófi, Seres Erika Piroska, Simon Fruzsina, Solymosi Orsolya, Szabó Zsófia, Szentjóbi Zsolt, Szolnoki Csenge Tamara, Szűcs Dóra, Tóth Botond, Vékony Ádám

környezettan BSc
Belinszky Csilla, Brán Brigitta Erika, Ecsedi Zsolt, Jenei Ilona Edina, Krakomperger Márton, Sárándi Kitti, Szollár Ivett, Ujfalusi Péter

matematika BSc
Arnóczki Tímea, Bakó Anett Mária, Barta Attila, Békési Boglárka, Bérczi Sarolta, Beregi-Kovács Marcell, Gergely Róbert, Kovács Edina, Kovács Katalin, Molnár Nóra, Ocsovai Anett, Ondó Zsolt, Rák István, Reha Arnold, Sebestyén Péter, Seres Nikoletta, Szabó Dóra, Szászi Gergő, Szűcs Noémi

vegyészmérnök BSc
Balázs Adrienn, Bárdosné Tóth Anikó, Bohus Brigitta, Buga Csaba, Bujdosó Ádám István, Czenke Zoltán, Darázs József, Debreceni Fanni, Futó Beatrix, Hartman Éva Tünde, Hegedüs Imre Zoltán, Herczku Alexandra, Horkay Balázs, Kormány Zoltán, Ladányi-Pára Katalin, Móré Gergő, Pajor Máté, Petró Bernadett, Somosi Gergő, Szilágyi Mariann, Titkó Noémi, Turi Gábor

villamosmérnök BSc
Dankó Balázs, Fazekas Gergely, Kriston Tibor, Madarasi Péter, Nagy Gergely, Nagy István, Nofal Ramzi, Orosz Tamás, Pál Dávid, Papp Ernő Róbert, Radics Viktor Zsolt, Tálas Péter, Tőke Tamás Márk, Voda Tamás

Angol nyelvű képzés, nappali tagozat

chemical engineering (BSc)
Agu Ikenna Chinonso, Idris Usman Aminu, Isichei Chukwudumebi Odunayo, Jibrin Sadiq Garba, Osukuová Viktorie, Salami Ayotunde

electrical engineering (BSc)
Alimi Muhammed Abdulrasheed, Murtala Ummi Hajara, Tawamba Guy Rousseau

Levelező tagozat

vegyészmérnök BSc
Molnár László Csaba, Vidra Tünde

villamosmérnök BSc
Görög Attila, Halász Béla, Szopkó József

MSc képzés

Nappali tagozat

alkalmazott matematikus MSc
Bálint Ágoston, Hubicska Balázs Attila, Pete József Gábor

anyagtudomány MSc
Gajdics Bence Dániel, Halász Gábor Levente, Papp Rita, Piros Eszter, Soha Márton

biológus MSc
Babits Melinda Dorottya, Bartha Orsolya Ilona, Détár Enikő, Godó Laura, Janó Gizella, Kassakürti Zsanett, Laczkó Levente, Márton Éva, Nagy Antal, Nagy Nikoletta Andrea, Sándor Evelin, Simonyi Aténé Szandra, Szabó Adrienn, Szappanos Lilla Virág, Szeleczki Beáta, Szemán Karola, Tóth Tamás, Varga Krisztina

biomérnök MSc
Balázsi Szabina, Balogh Anita Sára, Bétéri Gergő, Fekete-Szücs Enikő, Hajnády Zoltán, Jáger Kitti, Kavalecz Napsugár, Kolláth István Sándor, Kun Roland Sándor, Mózsik László, Tóth Márta

biotechnológia MSc
Ajtay Kitti, Czinege Rita, Fidrus Eszter, Jámbor Krisztina, Jankó Laura, Kószó Tamás, Lőrincz Anita, Medgyesi Barbara, Pintér Lilla, Tamás Marianna

fizikus MSc
Hunyadi Ádám, Juhász Laura, Krizsán József, Márián István Gábor, Steib Imola Pálma, Tulipánt Zoltán, Vig Réka Ágnes

geográfus MSc
Andrási Bence, Balog-Szima Dóra, Béres Gergő, Burai Sarolta, Erdős Aurél, Gáspár Balázs József, Kóti Tibor, Magyar Máté, Péter András, Pokoraczki Ádám, Schlosser Aletta Dóra, Skolnyik Kornél, Szabó Loránd, Vaszilkó Gyöngyi

hidrobiológus MSc
Ádám Szabolcs, Bodó Mátyás, Bóni Zoltán, Buglyó Kriszta, Dandé Nóra Lili, Dobronoki Dalma, Fazekas Dorottya Lilla, Fazekas Georgina Lea, Fülörbert József, Jenei Orsolya, Kovács László, Minya Dániel, Nyeste Krisztián József, Nyíri Szabina, Poczok Piroska, Sipeki Ágnes Hajnalka, Somlyai Imre, Veréb Gréta, Vinis Béla

környezettudomány MSc
Balogh Nóra, Bernát Nikolett, Menyhárt László, Papp Dalma, Roffa Hajnalka, Szabó Zoltán

matematikatanár–némettanár
Cs. Kiss Zsófia

vegyész MSc
Anwar Murad, Demeter Fruzsina, Dénes Noémi, Erdei Judit Zsuzsa, Forgács Viktória, Gergely Georgina, Hoffka Gyula, Homolya Levente, Király Enikő, Kisgergely Bence, Kiss Mariann, Kozsup Máté, Kurucz Júlia, Lovas Miklós, Lukács Márton, Nagy Imre, Nagyházi Brigitta Barbara, Németi Andrea, Ozsváth András, Póta Kristóf, Révész Tamás, Riczik György, Samók Csaba, Samók Zsolt, Szabó Éva, Szabó Kármen Annamária, Ulics Bianka Zsófia, Weidner Péter

Levelező tagozat

biológus MSc
Dr. Kardos Gábor, Gór Csaba, Paraidi Annamária, Veres Gergő

biológiatanár MSc
Árvai Alíz, Bobcsákné Berzi Ibolya, Csűrös Zita, Dajnics Péter Gyula, Farkas Csilla, Farkasné Bihari Angéla, Kocsis Andrásné, Kovács Tamás, Kramer Krisztina, Miklós Mária Erzsébet, Nagyné Bagaméri Éva

fizikatanár MSc
Ádám Sándor, Budai Anita, Pappné Barta Borbála

földrajztanár MSc
Habarics Sándorné, Rab László Sándor

kémiatanár MSc
Ardai Ildikó

matematikatanár MSc
Nagyné Leposa Gyöngyike, Polnisch Attila Árpád, Szabó Dániel Péter

vegyész MSc
Baranyi Szilvia, Barócsiné Veres Mónika, Bihari Marianna, Molnár Gábor, Pandur Angéla, Zsignár Máté Ádám, Zsupos-Nagy Katalin

Szakirányú továbbképzés

alkalmazott geoinformatikus
Feil László Ferenc, Kositzky Réka, Kovács Dániel, Lovas-Ternyik Nóra, Molnár Mónika, Paksi Barnabás Zoltán, Pánczél Péter, Sütő Tamás, Szána Attila

angol–magyar természettudományi szakfordító
Fekete József György, Kovács Bence, Lengyel István Máté, Miholecz Kitti Ivett, Pete József Gábor, Senánszky Vera, Sipos Zoltán, Szabó Adél, Szabó Zsuzsanna, Vanczer Dóra, Andrási Bence

környezetvédelmi és -fejlesztési szaktanácsadó
Bodnár Boglárka, Dudla Szabina, Guevara Eszter, Kiss Csaba, Szabó Loránd

pedagógus szakvizsga
Bárány-Kis Mónika

Egyetemi képzés, nappali tagozat

biológiatanár–környezettantanár
Berki Szilvia, Juhász Rita

biológus
Cseh Anikó, Tóth Tamás

környezettudomány
Huszovics János, Romhányi Dávid








hirdetés