A munkavállalók megbecsülésére szólította fel a kormányt a szakszervezeti szövetség

Budapest – A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) azt követeli, hogy a kormány becsülje meg jobban a magyar munkavállalókat, hiszen nélkülük nincs gazdasági fellendülés, és a közmunkaprogram átalakításával, a tisztes munkahelyek kialakításával, a méltó fizetésekkel, valamint a munkavállalói jogok tiszteletben tartásával fejezze ki kellő megbecsülését irántuk.

A MASZSZ az MTI-hez szerdán eljutatott közleményében Orbán Viktor miniszterelnöknek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági Évadnyitóján kedden tartott beszédére reagált.

A szakszervezet szerint a kormányfő irányításával “tudatosan és módszeresen teremtett” a kormány dolgozói szegénységet, most pedig hirtelen úgy tesz, mintha valami külső ellenségtől kellene megvédeni az “olcsó” magyar munkavállalókat.

Az érdekképviselet szerint a magyar munkavállalók leértékelődése a jelenlegi hatalom bűne, hiszen a munka törvénykönyvével szentesítette a foglalkoztatási feltételek gyengítését, és ezzel kiszolgáltatta a munkavállalókat a munkáltatóknak.

A MASZSZ arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány módszeresen különbséget tesz a magyar munkavállalók között. Példaként említették, hogy a kormány az állami tulajdonú cégeknél 3 évre szóló 30 százalékos béremelést rendelt el, miközben az önkormányzati vállalatoknál dolgozókkal nem törődik.

A szakszervezet visszautasította azt a kijelentést, amely szerint a bérmegállapodás a kamara ötlete és kezdeményezése lett volna.

– MTI –








hirdetés