A mozgás az a drog a léleknek, amit nem lehet megvásárolni

Rubint Réka
Rubint Réka - © Fotó: Labancz Viki
Debrecen – Falrengető élményben volt része a debreceni FittFeszt résztvevőinek.

Alkalmatlan vagy mindenre. Huszonhárom évvel ezelőtt egy testnevelő tanár szájából hangzottak el ezek a szavak, melyek akkor egy kislány életét változtatták meg. A leány ma már érett nő, három kisgyermek édesanyja, edző és üzletasszony – ő Rubint Réka.

Önerőből

– Tizennégy éves voltam, amikor nyolcadik osztály után a kazincbarcikai Egészségügyi és Óvónőképző Szakközépiskolába kerültem. Az ottani testnevelő tanárom azt mondta, alkalmatlan vagyok mindenre. Valóban az voltam, mert a fizikai állapotom egyenlő volt a nullával. Meg akart buktatni testnevelésből, és egy év alatt – amíg bebizonyítottam neki, hogy a félévkor kapott kettesemet ki tudom javítani – a mozgás szerelmese lettem, és ráébredtem arra, mennyi mindent ad a sport – kezdte a beszélgetést főhősünk. – Otthon a nappalinkban kezdtem el térdhúzásokat végezni zene és minden egyéb kellék nélkül. Később a Zagyva gáton futottam, melyben több volt a gyaloglás, de az alapokat itt sajátítottam el. Ezután a jászberényi uszodában önerőmből megtanultam úszni. Amikor tizenkilenc évesen Budapestre kerültem, az volt a legnagyobb célom, hogy a neves fitnesztermekbe meg tudjam vásárolni a bérletet az ösztöndíjamból. Ez sikerült, és azóta magával ragadott a mozgás – mesélt pályafutása kezdetéről.

Fotó: Derencsényi István (galéria) Fotó: Derencsényi István (galéria) ©

Fantasztikus körforgás

Húsz év alatt nagyot fordult a világ. Ma már egyre többen választják életformául a sportot. – Jóval többen edzenek, mint az előző években. Azt látom, az az üzenet, amit én is közvetítek: a legjobb példát magadon keresztül mutatod. S ez egyre több emberhez jut el. Nagyon sok olyan sportrendezvény van, amely lehetőséget biztosít arra, hogy együtt mozoghassunk – fogalmazott Rubint Réka, aki példaként hozta fel a FittFesztet. – Egy ilyen rendezvényen számomra az első sorban lévő ember ugyanolyan fontos, mint az utolsóban helyet foglaló. Ugyanazt az energiát adom le, mint egy ötezer fős FittArénán. Ezt érzik az emberek, ezért jönnek. Bárhol járok az országban, mindenhol mozognak a falak. Azt nyújtom, amit tőlük kapok, és ez egy fantasztikus körforgás. Sosem felejtem el, Norbi második életmentő szívműtétje alatt indult el a roadshow, aminek az első állomása Debrecen volt. A nagyközönség akkor még nem tudott semmit a problémáról. Miközben ugyanígy szakadt rólam a víz, mint most, és tombolt a zene, folytak a könnyeim, s állandóan a telefont néztem titokban, nehogy megcsörrenjen. Úgy sírtam a színpadon, hogy azt senki sem látta. Én akkor a debreceni csapattól – bár ők nem tudják – nagyon sokat kaptam – emlékezett vissza Réka.

HBN–Budai Lilla



Sporthírek






hirdetés