A miskolci pékség vezetőjét vádolják a leszakadt alkar miatt

Akt.:
A miskolci pékség vezetőjét vádolják a leszakadt alkar miatt
Miskolc – Szabálytalanul működtetett tésztagyúró gép szakította le a munkás karját.

Maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség az egyik miskolci pékség vezetőjével szemben.

Nem állt meg a gép

Mint lapunkban több alkalommal foglalkoztunk vele, egy fiatal férfi évek óta dolgozott a péküzemben betanított munkásként. Feladata volt többek között a balesetet ­okozó tésztagyártó gép üzemeltetése is. A tragikus napon, 2016. június végén a férfi nappali műszakban dolgozott.

Berántotta a karját

Az egyik munkafolyamat befejeztével felnyitotta gép védőrácsát és a gépbe benyúlva a maradék tésztát akarta eltávolítani. A gép azonban nem állt le és a forgó keverőlapátok berántották a férfi karját.

A vele együtt dolgozó ipari tanuló fiú a vészkapcsolót nem tudta elérni, mert az a gép fal felőli oldalán volt. A baleset következtében a férfi jobb karja olyan súlyosan roncsolódott, hogy azt amputálni kellett. Így karját elveszítve maradandó fogyatékossága alakult ki. Az ügybe bevont szakértő megállapította, hogy a kérdéses gépről eltávolították a biztonsági kapcsolót, melynek feladata az volt, hogy a védőrács kinyitásakor automatikusan leállítsa a berendezést. Ezen túlmenően a gépet szabálytalanul helyezték el az üzemben oly módon, hogy a vészkapcsoló a fal felőli részen volt, így azt ilyen esetben nem lehetett elérni.

A vádirat szerint ezekről a hibákról a cég ügyvezetője is tudott, ennek ellenére nem intézkedett a dolgozók munkabiztonságának biztosítása érdekében. A hivatalos megfogalmazás szerint „mulasztása egyenes okozati összefüggésben áll a bekövetkezett tragikus balesettel…”

Felfüggesztett fogház

Az ügyészség a cég vezetőjével szemben felfüggesztett fogházbüntetést és a gazdasági társaság vezető tisztségétől, mint foglalkozástól eltiltást indítványozott.

További perek

Az ügyben további két per indult még. Az egyikben sérelemdíj megfizetését akarja elérni a megsérült férfi, a másikat pedig a munkavédelmi hatóság kezdeményezte a munkavédelmi szabályok be nem tartása miatt. Sok minden függ attól, milyen ítéletet hoz a büntetőügyben a bíróság.

– Szaniszló Bálint –


Koscsó Richárd a baleset után nem sokkal szerkesztőségünkben is járt
Miskolc - Koscsó Richárd tizenöt millió forint sérelemdíjért perli volt munkáltatóját. A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Gecse Istvánné vezette tanácsa kedden folytatta annak a miskolci fiatal férfinak, Koscsó Richárdnak az ügyét, aki tavaly nyáron munkavégzés közben szenvedett balese...

miskolc_baleset650
Miskolc - Munkáltatója szerint szabálytalanul használta a tésztakeverőt Koscsó Richárd. Portálunkon több alkalommal foglalkoztunk azzal, hogy jó pár héttel ezelőtt súlyos – egyik karjának elvesztésével járó – balesetet szenvedett a munkahelyén, egy pékségben a miskolci Koscsó Richárd. A fiatalemb...

Koscsó Richárd az Észak-Magyarország szerkesztőségében
Miskolc - A rendőrség még nem fejezte be a nyomozást a leszakított karú férfi ügyében. A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden tartotta az első tárgyalást annak a fiatal férfinek az ügyében, aki munkavégzés közben Miskolcon balesetet szenvedett és a tésztagyúró gép leszakította a job...

Baleset egy miskolci sütőüzemben: dolgozóját vádolja a munkaadó
Miskolc - Munkaadója szerint súlyos hibákat követett el munka közben az a férfi, akinek egy miskolci pékségben leszakította a karját a tésztadagasztó gép még júliusban. A cég azután szólalt meg, hogy a szerencsétlenül járt férfi úgy döntött, bírósághoz fordul, mert szerinte munkaadóját terheli a fel...

Megszólal a karját elvesztő férfi munkaadója!
Miskolc - Mint köztudott, június hónap végén szenvedett a munkahelyén végtagvesztéssel járó balesetet Koscsó Richárd. A szerencsétlenül járt fiatalember kálváriája bejárta a médiát, balesetét részletesen taglalva, összegezve kártérítési igényét, valamint az életjáradékra is precízen kitérve.Azóta Mi...

Az senkinek nem lenne jó, ha feküdnék az ágyban, és azon keseregnék, hogy hová lett a kezem – mondja Richárd
Miskolc - Richárd már jól van fizikailag és lelkileg is. Csak megfelelő albérlet kellene. „Tegnap a kezét veszítette el, holnap a lakhatását fogja.” Ez a felhívás terjedt a Facebookon néhány napja. Az írás hátterében annak a fiatalembernek a fotója, aki június 30-án súlyos balesetet szenvedett eg...








hirdetés