A mindennapokból merítő filmes

Akt.:
Árpa Attila
Árpa Attila - © Fotó: Argo 2 / Facebook
Debrecen – Sokoldalú filmkészítőnek tartja magát, aki rendezőként, színészként, forgatókönyvíróként, producerként is megállja a helyét. Interjú Árpa Attila filmkészítővel.

A zenét szolgáltató Tankcsapda tagjaival, a Tysont alakító Kiss Józseffel, a társ-forgatókönyvíró Trunkó Bencével és a rendező Árpa Attilával is találkozhattak az érdeklődök nemrég az Argo 2 debreceni vetítésén. Bár kevesen voltak, jó hangulatú, sok-sok forgatási sztorit felelevenítő beszélgetés zajlott, ahol a Napló kérdéseire Árpa Attila kedélyesen válaszolt.

Miért is kellett ennyi időnek eltelnie az Argo két része között?

Árpa Attila: Amikor az első részt leforgattuk, akkor naiv, kezdő filmesként azt gondoltuk, ha sikeres lesz, talán folytathatjuk is, ugyanakkor még nem bíztunk abban, hogy ekkora népszerűségre tesz szert. Mikor moziban játszották, még nem volt átütő a siker, de aztán különös utat járt be, s most már kultfilmként is emlegetik. Ez egy filmkészítőnek óriási elismerés. Aztán eltelt néhány év, és folyamatosan jöttek a kérdések, hogy mikor lesz második rész. Nekifutottunk néhány fogatókönyvnek, de azok nem sikerültek annyira jól, mi pedig úgy döntöttünk, ha lesz is új fejezet, annak legalább olyan jónak kell lennie, mint az elsőnek, vagy ha nem is, ne rombolja le annak nimbuszát – ahogy azt sok példánál lehet látni, kevés esetben üti meg a folytatás az előzmény színvonalát, hirtelen csak a Csillagok háborúja és A keresztapa jut eszembe. 2011-et írtunk, amikor kész lett a forgatókönyv, úgyhogy nekiállhattunk volna a megvalósításnak, de akkor meg jött a kérdés, hogy miből. A Magyar Mozgókép Közalapítvány nagyon nem szerette a közönségfilmeket (meg engem sem), hiszen ott inkább haverok tologatták egymásnak a projekteket és borítékokat, de végül felállt a Magyar Nemzeti Filmalap, ahová már pályáztunk, s ebből jöhetett végül is létre a film.

Volt, hogy úgy érezte, nem lesz semmi a második részből?

Árpa Attila: Nagyon sokszor, számtalanszor előfordult, hogy újabb akadályba ütköztünk (jogi, anyagi problémák, a Tysont alakító Kiss Józsi Ausztráliába akart költözni stb.), ráadásul az utómunkával is egy évet csúsztunk. Szóval nem egyszer ébredtem úgy, hogy hagyom a fenébe az egészet, ebből úgysem lesz semmi, de többek közt a mentalitásomnak (olyan nincs, hogy feladjuk) is köszönhető, hogy megráztam magam és az elmúlt három évemet azzal töltöttem, hogy megvalósulhasson az Argo 2.

Mitől vált kultikussá az első rész, és láthatóan jó eséllyel mitől lehet azzá a második?

Árpa Attila: Először is köszönöm a megelőlegezett bizalmat. Valószínűleg azért, mert úgy sikerült görbe tükröt tartani magunk elé, hogy közben tiszta szívvel tudtunk magunkon és másokon is röhögni, de emellett igyekeztünk nem megbántani senkit, és igazán mély üzenetet sem akartunk közvetíteni. Az első olyan közönségfilm volt, amely nem ismert tabut, ráadásul nem akart több lenni mint ami – szórakoztatni akartunk. Természetesen ez nemcsak a mi érdemünk, hanem a színészeké is, akik úgy tudták megformálni az általunk papírra vetett figurákat, hogy kultuszt teremtettek vele.

Az első rész merített Guy Ritchie első két, klasszikus filmjéből (A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső; Blöff), az Argo 2-t is inspirálták hasonló művek?

Árpa Attila: Nem titok, hogy igen: a ’90-es évekbeli, 2000-es évek eleji akciófilmek nagy rajongói vagyunk, az első részben is voltak különböző rejtett célzások, a másodikban pedig szándékosan egy sereg filmre, sorozatra, videojátékra utaltunk – ezek egy része elég szembetűnő, párat meg nehezebb észre venni (utóbbiak az easter eggek, ahogy az amerikaiak mondják). Ezeket nagyon élveztük csinálni, hiszen már a forgatókönyv írásakor is sokat nevettünk azon, hogy fog mutatni például, mikor Balog Tibi egy Mission: Impossible-féle helyzetbe kerül.



Melyek a legkedvesebb emlékei a közelmúltban elhunyt Bicskey Lukácsról?

Árpa Attila: Ő maga. Nagyon kedves, kifinomult, művelt színésznek, színházi embernek ismertem meg. A forgatásokon ő volt a nyugalom szigete. Ha valaki ideges lett vagy feszültségek keletkeztek, csak rá kellett nézni: ült a pipájával, bólintott egyet, s attól mindenki lehiggadt.

Bicskey anno hogy kapta meg Psycho szerepét?

Árpa Attila: Eredetileg a Tejes­ember szerepére cas­tingoltam (ezt végül Oszter Sándor játszotta el), mivel Psycho karakterét másmilyennek terveztük. Amolyan Paudits Béla-szerű figurában gondolkodtunk: nem mondom, hogy ő nem lett volna szintén zseniális, de megjelent Lukács, eljátszotta a Tejesembert, amire azt mondtuk, nem rossz, s erre kérdően pont úgy nézett a kamerába, ahogy mi Psychót elképzeltük. Így lett a kopasz, magas, vékony tervből egy fenékig érő hajú, acélkék szemű gyilkológép.

Korábban úgy nyilatkozott, ezúttal sem lesz esély arra, hogy állami támogatást szerezzenek a filmhez, végül a filmalap mégis adott pénzt a megvalósításhoz. Mi változott, miért pályáztak mégis, gyanították, hogy van esélyük így forrást szerezni?

Árpa Attila: Azért pályáztunk, mert nincs más pénzügyi forrás ma Magyarországon. Próbálkoztunk egyszer a közösségi finanszírozással, s ekkor készültek különböző vírusvideók a leendő folytatáshoz, de ez nem jött össze, mert egyrészt a válság kellős közepén jutott eszünkbe, másrészt erre hazánkban korábban nem volt példa. Ez manapság is csak akkor sikerülne, ha egy-egy filmet 50–60 millió forintból össze lehetne hozni. Úgyhogy rájöttünk, vagy a filmalap segítsége, vagy nagyon gazdag barátok kellenek ahhoz, hogy elkészülhessen egy átlag költségvetésű magyar film.

Sokan szidják és sokan üdvözlik a filmalap működését, Ön milyennek látja eddigi tevékenységüket?

Árpa Attila: Nekem csak jó tapasztalataim vannak velük. Az összes legenda, ami kering (például beleszólnak a munkába, a vágást a végén magukhoz rántják), abból semmi sem igaz. Teljesen korrektül álltak hozzánk, bíztak is bennünk. Az elején sokakban benne volt a félsz, hogy Andy Vajna miatt csak magyar Rambók fognak szaladgálni a vásznon, ehhez képest olyan filmek készültek el, mint A nagy füzet és a Fehér Isten – rég voltunk ennyire közel az Oscar-díjhoz, ráadásul a rétegfilmesek (Hajdú Szabolcs, Török Ferenc és sok más művészfilmes) közül is többen kaptak lehetőséget. Mi pedig jókor érkeztünk, hiszen a filmalap már vágyott egy akcióvígjátékra. Fentiek miatt egyébként nem tartom jó ötletnek, hogy Pálfi Gyuri és Hajdú Szabi mégis látványosan összecsaptak a filmalappal, mert be kell látni, máshonnan nehéz pénzt szerezni itthon.

A filmalap által támogatott filmek közül melyek tetszettek Önnek és miért?

Árpa Attila: Az Utóélet, illetve tetszeni fog a Weekend című thriller (nem csak azért, mert játszom benne), a legjobban pedig Gárdos Péter Hajnali lázát kedvelem, de még ezt sem kezdték el forgalmazni. Utóbbiból csak részleteket láttam, de le merem fogadni, hogy akár még Oscar-jelölésig is el tud jutni.

Egyébként melyik a kedvenc magyar filmje?

Árpa Attila: A nyomozót nagyon szeretem, a Megáll az idő a másik, de A napfény íze is favoritom, ahogy A tanú és A tizedes meg a többiek is.

Andy Vajna azon kijelentéséről mit gondol, miszerint időnként kikéri a felesége véleményét is egy-egy filmötlet kapcsán?

Árpa Attila: Picit fel lett ez fújva, ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy filmbiztos, aki hazavisz forgatókönyveket és van egy feleség, aki kíváncsi ezekre, és beleolvas.

Ön kikéri a családja véleményét munkája során?

Árpa Attila: Apámét természetesen igen, hiszen társproducerem, de ezen kívül nem igazán. Az Argo 2 kapcsán édesanyám szóvá tette, hogy ő nem a trágár beszéd és az erőszak híve, viszont látványorgiának nevezte a filmet, és hozzátette, „ügyes vagy”. Neki a díszbemutató jobban tetszett a csokornyakkendős fiatalokkal, nagyestélyis hölgyekkel, hisz a kicsi fiát ünnepelte mindenki.


Fotó: Argo 2 / Facebook Fotó: Argo 2 / Facebook ©

Jelenleg milyen fázisban van a Holtomiglan című regényének megfilmesítése?

Árpa Attila: Megírtuk a forgatókönyvet – merőben más lett, mint a regény –, a filmalap pedig befogadta a végleges változatot, úgyhogy hamarosan nekiállunk a gyártás előkészítésének. A szereplők kiválasztása terén van már egy hosszú listám, kiket szeretnék megnézni, és ehhez koncepcióm is van: nem okvetlenül a nagyközönség által ismert színészekkel szeretnék dolgozni, hanem inkább vidéki (Pécs, Győr, Szeged, Debrecen stb.), budapesti alternatív színházakat fogok meglátogatni. Pintér Béla és társulata például ott áll a lista élén.

És hogy áll a Rodolfó-film terve?

Árpa Attila: Egyelőre félretettük, egyrészt azért, mert drága vállalkozás, másrészt nem vagyok biztos benne, ez most a megfelelő időszak arra, hogy egy ilyen mozit a piacra dobjunk. Ezt ugyanis akkor lenne érdemes elkészíteni, hogyha a nézők újra megszerették a magyar filmet, és hajlandóak befogadni mélyebb és komolyabb műveket is. Tegyük hozzá, még belőlem is hiányzik egyfajta érettség ahhoz, hogy egy ilyen nehéz és értékes anyaghoz hozzányúljak.

Van olyan filmötlete, amelyben saját magát rendezné, tehát Ön lenne a főszereplő?

Árpa Attila: Van két filmtervünk, abból az egyik egy alacsony költségvetésű, Drive-hangulatú road movie, amely egy apáról és a kislányáról szól – a történet a Papírhold modern változata, csak itt a férfi bibliák helyett drogot árul. A másik pedig negyven év körüli, kapuzárási pánikban szenvedő, pesti férfiakról szólna (ahogy mi hívjuk, ez lesz az Argo romkom változata). Ebben szerepel egy kiégett, nőcsábász karakter, aki rájön arra, ebben a korban már nem elég szépen mosolyogni egy nőre, hanem kellene egy kis személyiség is, de persze rádöbben, hogy neki ilyesmi nincsen. Ezekben talán jó lenne megint egy nagyobb szerepet eljátszani. Főszerepet utoljára a Czukor-showban vállaltam, azóta csak epizodista voltam különböző magyar és amerikai filmekben, de nagyjából tíz másodperc alatt fejbe is lőttek mindben, ami nem éppen egy nagy színészi teljesítmény. De a tervek megvalósulásáig még bármi lehet, ha találok valakit, aki alkalmasabb nálam, őt fogom választani. Igazából szeretem különválasztani a kamera előtti és mögötti munkát.

A Czukor-show-ban tévéproducert játszott. Mennyire szánta azt az alakítást önparódiának?

Árpa Attila: Igen, ebben egy jópofa dupla csavar is rejlett: el kellett játszanom azt a karaktert, akiről sokan azt hitték, hogy én vagyok. Valójában egyáltalán nem ilyen vagyok, és ezért volt a valaha kapott legnagyobb bók, mikor egy kritikus azt írta, nem lehetett nagy dolgom színészként, hiszen csak saját magamat kellett adnom – ezek szerint hiteles voltam a szerepben.

Münchenben született, s első filmszerepét a Nosferatuban kapta: van-e bármilyen emléke Klaus Kinskiről, Werner Herzogról, Bruno Ganzról?

Árpa Attila: Apám elég sokat dolgozott nagy német rendezőkkel, köztük Werner Herzoggal vagy Helmut Dietllel. Klaus Kinskire határozottan emlékeszem, őt nem is lehetett elfelejteni, ha egyszer találkoztál vele. Olyan method actor volt, olyan szinten átélte az adott karakterét, hogy amikor a Nosferatuban egyszer a forgatási helyszín felé sétált, mondta, menjek vele: megfogta a kezem, s az övé (nyáron) jéghideg volt. Akkor nem tudtam, miért van ez, gondoltam, jeges-vödörbe dugta, de utána mondták, hogy nem, nála ez része annak az átalakulásnak, hogy ő most Nosferatu, a vámpír, s konkrétan kijátszotta magából a vért is.

Van most új könyvterve?

Árpa Attila: Igazából nincsen. A Holtomiglant is azért írtam meg regénynek, mert nem gondoltam, hogy valaha is pénzt tudnék szerezni a megfilmesítésére, mivel akárhogy is nézzük, az olajszőkítés még mindig egy forró téma. De ez is jelzi, hogy jól működik a filmalap, hiszen nem ijednek meg ettől, csak azt nézik, jó-e az alapanyag. Szerencsére most ott tartok, hogy nem regényekben kell gondolkodnom, hanem direkt forgatókönyvekben, mindig is ez volt a célom – igazából már a Holtomiglant is forgatókönyvszerűen írtam meg.

A színházba vissza fog még térni? Színházban nem szeretne rendezni?

Árpa Attila: Ez inkább csak szenvedély. Mészáros Márta és Verebes István rendezői keze alatt dolgozni izgalmas kirándulás volt, de nem tartom magam színházi színésznek. Rendezőként viszont van egy musical-tervünk, jelenleg a Madách Színházzal tárgyalunk, de hozzáteszem, a maradandóbb dolgok híve vagyok, a televíziózás és egy színházi előadás pedig ritkán az (bár utóbbinak pont ez a varázsa). Viszont a regény, a sportszövetség és a film, már olyasmi, ami talán még akkor is meglesz, amikor én már nem. Pont úgy, mint életem fő műve: a lányom.

A mindennapokban melyik énje érvényesül leginkább: a tévéproducer, a filmrendező vagy a színész?

Árpa Attila: Tévéproducer biztosan nem, igazából nem is voltam az soha. Filmkészítőnek tartom magam, és inkább fordítva történnek a dolgok, a hétköznapok tapasztalatait hasznosítom a munkám során. Az Argo 2-ben is néhány mondat úgy született meg, hogy az utcán vagy kocsmában hallottam azokat. Tehát akként élem a mindennapjaimat, hogy figyelem az embereket, a helyzeteket, a híreket, s végiggondolom, ezekből lehet-e filmterv.

– Vékony Zsolt –








hirdetés