A menekültek célja a továbbutazás

Akt.:
Az iráni Abbasz bármilyen munkát elvégezne
Az iráni Abbasz bármilyen munkát elvégezne - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Míg Budapesten kaotikus állapotok uralkodnak, a cívisváros már-már a nyugalom szigete.


A fővárosban az elmúlt napokban hatalmas káoszt okozott a német kancellár, Angela Merkel azon kijelentése, amelyben kifejtette, Németországba a szír menekültek anélkül eljuthatnak, hogy előtte más országokban regisztráltatniuk kellene magukat. Ez láncreakciót indított el Magyarországon, ahonnan a szírek rohanvást próbáltak, próbálnak meg továbbjutni végcéljuk felé.

Merkel azóta módosított nyilatkozatán („félreértés történt”), ezzel újabb problémát okozva, hiszen a budapesti vasútállomásokon (a Keleti pályaudvaron és Kőbánya-Kispesten) gyakorlatilag patthelyzet alakult ki: a menekültek mennének, csak éppen a vonatok nem indulnak.

Debrecenben viszont éppen a fentiek miatt meglepően nyugodt a helyzet. A Sámsoni úti tábor felé igyekezve meglepetten tapasztaltam, hogy nem a „megszokott” látvány fogad. A poros, egyesített gyalog- és kerékpárúton szinte már-már hiányoltuk az ördögszekereket, annyira kihaltnak tűnt a hosszú, egyenes szakasz. A közeli kocsmában is csak néhányan lézengtek, a pultos érdeklődésünkre elárulta, az elmúlt két hétben is ez volt a jellemző.

Bármilyen munka jöhet…

A tábor bejáratánál is csak néhányan álldogáltak a fák árnyékába húzódva. A pakisztáni Aszad és Ahmed éppen a buszra várakoztak, amikor megszólítottuk őket. A lehetetlen otthoni körülmények késztették őket arra, hogy szerencsét próbáljanak Európában. Ahmed Olaszországba szeretne eljutni, Aszad pedig azt mondta, számára Svájc lenne a végállomás, ahol a nagybátyja él. Mindketten hozzátették, bármilyen munkát szívesen elvégeznének.

Beszélgetésünk végére befutott a busz, s odalépett mellénk Abbasz, aki Iránból jutott el hazánkig. Már éppen belekezdett volna a történetébe, amikor egy, a buszról leszálló fekete férfi kiabálni kezdett, miután meglátta kollégám fényképezőgépét. Tört angolsággal azt rótta fel, hogy milyen sületlenségek jelennek meg az újságokban a menekültekkel kapcsolatosan. Ám amilyen hirtelen érkezett, úgy állt is tovább.

Újra a családjával akar lenni

Abbasz türelmesen végig­várta a közjátékot, majd újra beszélni kezdett. – Iránban rossz a helyzet, egy évig munka nélkül voltam, a családom küldött pénzt, s amikor tudtam, megindultam Európa felé. Németországba szeretnék eljutni. A tábor szabályai megváltoztak, most szabadon mozoghatok. Már egy hónapja itt vagyok, de egyelőre nem kaptam semmi visszajelzést arról, hogy továbbutazhatnék. Itt nincs se munka, se pénz. Emiatt úgy döntöttem, ezen a hétvégén megkísérlem az utazást, találkozni akarok végre a családommal – a nővéremmel, a nagybátyámmal, a nagynénémmel, az unokatestvéreimmel –, akik várják, hogy újra együtt legyünk – fogalmazott a férfi, aki hozzátette, nincs komoly szakképesítése, de bármit megtanul (kiemelte, az angolt is saját kútfőből sajátította el), s bármilyen munkát elvégez. Beszélt arról is, hogy a debreceni tábor nem túl jó, állandóan szenvednek a szúnyogok, a különböző rovarok miatt, illetve zavaró, hogy minden koszos.

Szebb jövő a gyerekeknek

Bár néhányakat még megszólítottunk, csak franciául beszéltek, ezért úgy döntöttünk, szétnézünk a Nagyállomáson is. A peronon egy nagyobb család épp a pesti vonatra várt. Mikor megkérdeztük, ki tud esetleg angolul, rögtön kiabáltak Musztafának, aki készséggel állt rendelkezésünkre (bár azt nem akarta, hogy fotók készüljenek róluk). Szíriából érkeztek, így nem meglepő módon átmeneti céljuk Budapest volt, hogy onnan továbbmehessenek Németországba.

– A hazámban az otthonomat lerombolták, így azért jöttünk Európába, hogy jobb legyen a családomnak, szebb jövője lehessen a gyerekeimnek – fogalmazott a férfi, aki többedmagával két nappal ezelőtt érkezett meg Magyarországra, s szinte minden létező szárazföldi közlekedési eszközt igénybe vettek, hogy itt lehessenek. – Ahogy láttuk, Magyarországon jó emberek élnek, de Németországban biztosabbnak érzem a megélhetésünket, ezért megyünk tovább – fűzte hozzá Musztafa.

HBN-VZS


A biztonságunk védett. És az egészségünk?
Debrecen – Elméletileg vizsgálatokon esnek át a menekültek – gyakorlatilag nem tudni, ki végzi…


Félelmekkel és küzdelmekkel telt a debreceni nő és az albán menekült házassága
Debrecen – A Sámsoni úti menekülttáborban szövődött a szerelem a lakó és az ott dolgozó asszony között.


Együttműködés, vizsgálat van, járvány nincs
Debrecen – Már a határon megvizsgálja a menekülteket egy orvos.


„Túl sok halált láttam” – Egy szíriai menekült megdöbbentő története
Debrecen – A damaszkuszi kórházak nem fogadták a bombatámadás sebesültjeit, emiatt többen elvéreztek.


Bombák és megtört szívek a Nagyállomás előtt
Debrecen – A gyermek rajza felett a családja, de még a segítők is elsírták magukat.


Debrecenben nem lesz több létesítmény a menekültek számára
Debrecen – Ingyenes, menekülteket szállító buszjárat indítását tervezik.


Az Együtt tranzitzónát alakítana ki a Nagyállomásnál
Debrecen – Az Együtt debreceni politikusa szerint káosz lehet, ha nem változik a helyzet.


A város rendelte és ő is fizeti a migránsokat szállító buszokat
Debrecen – A bevándorlók jár, a debrecenieknek nem jár éjszakai buszjárat? – kérdezi az olvasó.


Kevesebb menekült érkezik, de nő egyre a feszültség Debrecenben
Debrecen – Kevesebben érkeznek, a befogadóállomásról folyamatosan mennek.




Sporthírek






hirdetés