A mélytengeri hidrotermális kürtőket használja keltetőként egy rájaféle

A mélytengeri hidrotermális kürtőket használja keltetőként egy rájaféle
Washington – A mélytengeri hidrotermális kürtők szomszédságában rakja le tojásait egy rájaféle, hogy az átlagosnál melegebb vizet kihasználva felgyorsítsa az egyébként négy vagy akár még több évig eltartó keltetési folyamatot – derült ki egy új tanulmányból, amely elsőként szolgál bizonyítékkal arra, hogy egy tengeri teremtmény vulkanikus hővel kelteti a tojásait.

A valódi rájafélék közé tartozó Bathyraja spinosissima faj tojástokkal körülvett ivadékai leginkább egy méretes raviolira hasonlítanak, amelyet mind a négy sarkán apró nyúlványok zárnak le. A már kiürült tojástokokat, amelyeket gyakran partra sodor a víz, a “sellők pénztárcájaként” is szokták emlegetni.

Az ivadékok éveket töltenek a vízáteresztő kollagénburokban: legkevesebb 1500 napot, ha a körülöttük lévő víz átlaghőmérséklete 2,7 Celsius-fok – írja a LiveScience című ismeretterjesztő hírportál.

Azért, hogy jobban megismerjék a több mint 3000 méteres mélységben élő rájafaj és környezetének kapcsolatát, a kutatók egy hidrotermális kürtőkben gazdag területet vizsgáltak át a Csendes-óceán Galápagos-szigetekhez közel eső részén. A hidrotermális kürtők leggyakrabban az óceáni hátságok közelében, az óceánok fenekén alakulnak ki, amikor a repedésekben a forró magma felhevíti a vizet, amely aztán a magas hőmérsékleten sok ásványi anyagot old ki.

A kutatást vezető Pelayo Salinas de León, az ecuadori Charles Darwin Alapítvány ökológusa és kollégái egy távirányítású járművel térképezték fel a területet, ahol ráját ugyan nem, de összesen 157 tojástokot találtak, amelyek többsége – 58 százaléka – pontosan 20 méterre helyezkedett el a legforróbb kürtőktől. A Nature című tudományos folyóirat internetes kiadásában közölt tanulmány szerint az ilyen területeken tapasztalható melegebb – az egyik területen például 4,5 Celsius-fokos – víz felgyorsíthatja a keltetési időt.

A valódi rájafélék a porcos halak osztályába tartoznak, amelyek a túlhalászat elsődleges áldozataivá váltak az utóbbi évtizedekben. Az ide tartozó fajok immár nagyjából 25 százalékát fenyegeti a kihalás. A mélytengeri környezetben élő fajok különösen veszélyeztetett helyzetben vannak, mivel általában lassabban fejlődnek és később válnak ivaréretté, ami jelentősen megnehezíti a regenerálódást a megtizedelt populációk számára.

A kutatók szerint a szárazföldi állatoktól korántsem idegen, hogy a környezetükben lévő vulkanikus tevékenységet kihasználva “begyújtanak a tojásaik alá”. Az állati fosszíliák tanúsága szerint a kréta földtörténeti korban élő szauropoda dinoszauruszok egy része a vulkáni tevékenység révén felmelegedett földbe ásta el a tojásait. A ma élő tongai ásótyúk (Megapodius pritchardii) ugyancsak a vulkánok által felmelegített talajba készít fészket magának. Soha ezelőtt nem találtak azonban még arra utaló bizonyítékot, hogy egy tengeri teremtmény vulkanikus hővel kelteti a tojásait.

A kutatók szerint ezen mélytengeri teremtmények szaporodási szokásainak és természetes élőhelyeinek jobb megismerése kulcsfontosságú ahhoz, hogy hatékony stratégiákat dolgozhassanak ki megóvásukra.

– MTI –