A megye rendőrei minden területen javítottak

Akt.:
A megyei rendőr-főkapitányság évértékelőjét tartották.
A megyei rendőr-főkapitányság évértékelőjét tartották. - © Fotó: police.hu
Debrecen – Országos viszonylatban is dobogósok eredményességben megyénk rendőrei.

Éppen háromnegyed órán át ismertette a tavalyi eredményeiket dr. Gyurosovics József megyei főkapitány, s ez idő alatt egyetlen negatívumról nem számolt be, ugyanis minden mutatóban javítottak az egy évvel korábbihoz képest. Ez jól mutatja azt fejlődést, ami a megyei rendőr-főkapitányság elmúlt évi munkáját jellemezte, s ha még azt is hozzávesszük, hogy a dandártábornok szerint már tavaly is magasra tett lécet kellett átugraniuk, még elismerésre méltóbb a teljesítményük.

Mint az elhangzott, a tájékoztatót megelőző szakmai évértékelőn az országos főkapitány-helyettes, dr. Balogh János vezérőrnagy is jóra értékelte a főkapitányság munkáját. Az ismertetőből kiderült, ez többek között annak köszönhető, hogy Hajdú-Bihart csak Zala megye előzi meg a kiemelt bűncselekmények felderítésének eredményességében, ami tavaly 48,4 százalékos volt, míg az országos átlag 38 százalék. Az összes bűnesetek vonatkozásban pedig 62,5 százalékkal a harmadik a megyék közötti rangsorban a Hajdú-Bihar, itt az országos átlag 51,4 százalék volt.

Az országos rendőrfőkapitány-helyettes jelenlétében megtartott szakmai évértékelő utáni sajtótájékoztatón dr. Gyurosovics József dandártábornak csupa pozitív változásról számolhatott be a sajtónak szerdán. A főkapitány emlékeztetett arra, hogy már egy évvel korábban is javuló eredményeket ismertethetett az akkori évértékelőn, így a mostani beszámolóban a tavalyi eredményességüket rendszeresen összehasonlította a 2012-es adatokkal is.

Három év, egy harmad

A főkapitány elmondta, egy település kriminalitását a bűncselekmények száma mutatja meg, ezért itteni szolgálatba lépése óta ennek csökkentését tűzte ki célként, amit sikerült is elérniük. Hajdú-Bihar megyében a regisztrált bűncselekmények száma tavaly 15682-ről 13280-ra csökkent, ami 12,8 százalékos javulást mutat, s, hogy ebben a viszonylatban mekkora a fejlődés, azt bizonyítja, hogy a csökkenés aránya 2011-hez viszonyítva 33,5 százalékos. A 62,5 százalékos nyomozási eredményesség pedig 9,8 százalékkal jobb a 2013-asnál.

A 14 kiemelt bűncselekményi kategóriában 8060-at regisztráltak az összes, 13 ezer 280 esetből. Ezek közül a vagyon elleni bűncselekmények aránya meghaladta az ötven százalékot, s ebből a legjelentősebb rész a lopás, melyek száma 7287-ről 5373-ra csökkent, s ez 26,3 százalékot jelent, de a 2012-es adathoz képest a javulás 42,1 százalékos. Az előző évhez viszonyítva 7,7 százalékkal kevesebb volt a megyében a lakásbetörés, 2012-höz képest viszont 31,9 százalékos a csökkenés (1194-ről 814-re). Tavaly 40-nel kevesebb rablás történt , ami 38,9 százalékos javulás, a visszaesés mértéke 2012-höz képest 46,7 százalék (118-ról 63-ra).

Nőhetett a biztonságérzet

A vagyon elleni bűncselekmények száma 2014-ben 14,4 százalékkal csökkent 7559-re, a nyomozási eredményesség pedig 46,9 százalékra nőtt, ami 2012-ben még csak 27,2 százalékos volt. A közterületen elkövetett bűncselekmények száma 22,7 százalékos csökkenéssel 2689 volt, de 2012-höz képest 39,5 százalékos a visszaesés. Ebben a kategóriában felderítési eredményességben az országos rangsorban a megye a harmadik 77,8 százalékkal. Nagyon fontos a lakosság szubjektív biztonságérzete szempontjából a gyorsított bíróság elé állítás, amelyek száma évről évre nő (2012: 641, 2013: 893, 2014: 1169).

Ötven éve volt ilyen kevés

A főkapitányság rendészeti tevékenységét értékelve dr. Gyurosovics József kiemelte a tulajdon elleni szabálysértések számának jelentős, 4988-ról 3555-re, azaz 28,8 százalékos csökkenését. A megyében tavaly 821 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Ezek közül 24 volt halálos, s – mint a főkapitány kihangsúlyozta – ilyen kevés legutóbb 1965-ben volt. A balesetek okozói között első helyen, 58 százalékkal a gépkocsi-vezetők állnak, utánuk 18 százalékkal a kerékpárosok következnek, ezért az idei év fő feladatát a rájuk való nagyobb odafigyelésben határozta meg e téren a főkapitány.

HBN-ÉP








hirdetés