A megtisztulásra, hitelességre vágyik az ember

Debrecen – A színház
operatársulata nagy sikerrel mutatta be
néhány napja Antonín
Dvořák Ruszalka című
művét, Novák Eszter
rendezésében. Pályafutása
során először rendezett klasszikus
nagyszínpadi operát.

HAON: A talán legszebb emberi
szenvedélyről, önmagunk
kereséséről és
elfogadásáról kell vallania a Ruszalka
színre vivőjének. A
közönségnek milyen kalandot
kínál?
Novák Eszter: Ez egy
gyönyörűséges opera.
Csodálatos, nagyszabású, romantikus
zene. A kiindulópontja mese. (Ruszalka, a
sellőlány beleszeret egy szép hercegbe,
ám ahhoz, hogy a közelébe
kerülhessen, és emberré
válhasson, fel kell áldoznia a
hangját. Egy boszorkány
segítségével valódi
nővé változik, de örökre
megnémul. Boldogsága a herceg
hűségén áll vagy bukik…) A
kis hableány motívumköréhez
kapcsolódnak a cseh folklór egyéb
meseelemei is. Hangsúlyozom azonban: ez csak a
kiindulópont. A drámai történet
kifejezéséhez Dvořák bevetette
romantikus zenei palettájának minden
gazdagságát, ám attól, hogy
pszichologizáló,
lélekfeltáró, kapcsolatelemző
módon nyúl hozzá a
történethez – rendkívül
modern ez a romantika. Munkám során arra
törekedtem, hogy jól és szépen
elmeséljek egy számomra fontos
történetet, ugyanakkor teremtődjék
meg a történet befogadásában
és a zenében való együttes
elmélyedés élménye.

HAON: Kereste az okát, mitől
válhatott viharos gyorsasággal
népszerűvé
szülőföldjén a Ruszalka?
Novák Eszter: Dvořák
időskori művéről van szó, a
szerző híre-neve bizonyára eleve
kíváncsiságot ébresztett a
közönségben. Másrészt a
történet figurái a csehek
számára szimbolikusak. A Ježibaba
boszorkány, maga Ruszalka, a sellőlány,
a tókirály, a nimfák mondaköre
voltaképpen a kulturális anyanyelvük
része lehetett akkor a cseheknek. Aminthogy a zene
is, bizonyos rétegeiben folklorisztikus
elemekből táplálkozik, amelyeket
Dvořák nagyon szellemesen használ,
általában a komikus szálaknál:
ez frappírozóan hathatott a
közönségre. A téma és a zene
nemcsak kíváncsiságot, hanem nemzeti
érzéseket is ébresztett. A harmadik
dolog, hogy ez egy nagyon érzelmes, vérbeli
szláv opera. Ruszalka próbatétele, a
vállalása, majd a választása,
amikor az őt elhagyó embernek nem az
életére tör, hanem boldogságot
kíván neki a saját kárhozata
árán; valami olyan erkölcsi és
érzelmi magaslatról vall, amit úgy
érzem, csak ezek a számomra oly vonzó
szláv népek ismernek és tudnak a
magukénak.

HAON: Ennyire szorosan kötődik a
mű a szláv lélekhez?
Novák Eszter: Dehogy! Ahogyan
azonosulási lehetőséget nyújt
nekik, ugyanúgy nekünk is. A közös
emberi lét – Afrikától
Koreáig. Csak azért beszéltem
erről a szláv világról és
fogalmazásmódról, mert ez olyan
dús és olyan áradó, hogy
segítségünkre van nem
szégyellnünk magunkat, ami közben
érzelmeket élünk át. Mert
úgy érzem, akármilyen zűrzavaros
is a világ körülöttünk, a
megtisztulásra, a megigazulásra vágyik
az ember. Arra, hogy néha magasztos dolgokat
és érzelmi mélységeket
éljünk át. Ettől, ha nem is
többre, mint néhány órára
nemesebbé válunk, s ezt a
vágyát énszerintem az emberiség
még nem vesztette el. Legalábbis az a
része az emberiségnek, amelyik beül
megnézni-meghallgatni egy háromrészes
operát.


Az interjút Balogh Tibor, a Csokonai
Színház irodalmi munkatársa
készítette.