A megszokottnál kevesebb program volt Debrecenben

Akt.:
A megszokottnál kevesebb program volt Debrecenben
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Az új turisztikai információs pontot népszerűsítették a turizmus világnapján.

Immár harminchét éve szeptember 27-én ünneplik a Turizmus Világnapját azzal a céllal, hogy előmozdítsa a turizmus fejlődését. Ilyenkor programokkal igyekeznek felhívni a figyelmet a vendégszeretet fontosságára. Ez a cívisvárosban sem volt másképp, a turizmussal foglalkozó szervezetek minden évben számos látnivalót szerveztek, többek között ingyenes csoportos idegenvezetést, de gondoltak a gyermekes családokra is, akik egyebek mellett aznap szabadon látogathatták a Vidmámparkot.

Ez év februárjától egy új szervezet, a Visit­Debrecen divízió kezelésébe került a város turisztikai programjának szervezése, ezért az önkormányzathoz fordultunk kérdésünkkel, miszerint idén milyen programokon vehettek részt a világnap alkalmából az érdeklődők. A kapott tájékoztatásból kiderült, a világnap alkalmából rádiós nyereményjátékot szerveztek az augusztusban átadott – a Karakter Kávézóban helyet kapott – VisitDebrecen információs pont népszerűsítésére. Ennek értelmében aznap az FM 95 Rádió 1 a kávézóból jelentkezett be, és a műsorban elhangzó kérdésekre helyesen válaszolók között ajándéktárgyakat sorsoltak ki, valamint minden érdeklődőt kávéval vendégeltek meg – áll a közleményben.

HBN–MSz


Kocsis Fülöp metropolita az Attila téri főszékesegyházban
Debrecen - Összesen százmillióval segítene két egyházi beruházást a debreceni önkormányzat. Konzorciumban együttműködve pályázna egyházi turisztikai fejlesztések megvalósítására a debreceni helyhatóság. Amennyiben nyernek, a város 70 millió forintot adna a Görögkatolikus Parókiának, 30 milliót a ...








hirdetés