A Mecénás

Akt.:
Farkas Ferenc, portré
Farkas Ferenc, portré - © Fotó: a Kodály-szakközépiskola könyvtárának gyűjteményéből
…egy sem volt köztünk e század folyama alatt, aki annyit tett, s anyagi tevékenységet fejtett volna ki a közérdekek körül magán polgári életviszonyaihoz képest, mint Farkas Ferencz.” Stébel Ildikó írása.

A Csetneki evangélikus anyakönyv 119. oldalán található adatok szerint Farkas Ferenc 1809. 10. 28-án született, Franciscus Michael Farkas néven kereszteltetett meg. Korán árvaságra jutott, így került Debrecenbe rokonához, Kornell Illyéshez, aki nevelte, taníttatta. Farkas Ferenc feleségül vette Thán Jozefát, öt gyermekük, két leány és három fiú született házasságukból. 1864. augusztus 1-jén Pesten halt meg, ahová magát gyógykezeltetni ment. E hó 3-án hozták haza Debrecenbe. Nagytiszteletű Révész Imre búcsúztatta a Nagytemplomból, a Czegléd utcai temetőben helyezték örök nyugalomra.

Farkas Ferenc nem városunkat tudhatta szülőföldjének; itt csak felnevelkedett; de azért ennek egyik legszorgalmasabb s leghűbben szerető polgára volt.

Sokoldalú képzettsége, tehetsége rendkívül széles érdeklődési körrel és műveltséggel ruházta fel. Debrecen legvagyonosabb polgárai közé küzdötte fel magát – tehetősségét is a közügyek érdekébe állította.


Farkas Ferenc háza az 50-es években, már eléggé elhanyagoltan. Tőle balra az Aranybika régi épülete | Fotó: a Kodály-szakközépiskola könyvtárának gyűjteményéből ©

Kedvtelése, szenvedélye volt a művészetek terén a zene, nem ismeretes, hol kapott zenei képzést, de a korabeli híradás tudtunkra adta, hogy első lévén Debrecen városában, aki koncertet szervezvén, maga is fellépett, és csodás muzikalitásról tanúbizonyságot adó tenor hangú énekével meglepte, elkápráztatta a közönséget.

1856-ban Farkas Ferencet a debreceni kereskedelmi kamara elnökévé választották, amely tevékenysége során mindent megtett a közügyek jó és hathatós előmozdítása érdekében városát szolgálva. Minden, akkoriban Debrecenben működő egyletnek buzgó választmányi tagja volt, s egyforma lelkesedéssel állt helyt minden szép és jó előmozdítása s megalapítása körül. Számos egyéni kezdeményezésben hathatós anyagi támogatásával segített. Többek között a Reszler-féle (Péterfia utcai) színház létesülését, melynek felépítése és fenntartása legnagyobb részben az Ő fáradozása, egyéni támogatása révén valósult meg, illetve működhetett.


Farkas ferenc háza- nem sokkal a bontás előtt | Fotó: a Kodály-szakközépiskola könyvtárának gyűjteményéből ©

A Debreczeni Zenede megalapítása Farkas Ferenc fáradhatatlan elhivatottságának köszönhető. A Zenede létrejövetelét nemcsak, hogy ő kezdeményezte, hanem minden lehetőt megtett s elkövetett, hogy az minél több alapító és részvényes tag beszervezése által véglegesen létrejöhessen, működhessen. Fáradhatatlan szorgalmának köszönhetően néhány hónap alatt, szervezetten, szakmaisággal megnyílhatott, s már az első évében 304 növendéknek adott oktatást.

1862. november 2-án a Debreczeni Zenede ünnepélyes megnyitása alkalmával ünnepi beszédében a következőket mondotta: „Midőn alakító közgyűlésünk elhatározá, hogy zenedénkben a tannyelv csupán magyar lehet, egyszersmind kimondá, hogy a magyar zene és dallam terjesztése korszerű fejlesztése, s tökéletesbítése körül minden lehetőt megtenni intézetünk egyik fő feladata leend.”

Támogatta Debrecen állandó színházának, színtársulatának megteremtését. Létrehozta a színügyi egyletet, melynek első évében ő volt az elnöke – az ügy orgánumaként a Hortobágy folyóirat megalapításában és működésében tevékenyen részt vett. Szép iránti érzéke, igényessége, művészi hajlama háza építésében is megnyilvánult: ő építette az első legszebb lakóházat a Piac utcán, a Bika szálló melletti részen.


Farkas Ferenc háza memento mori | Fotó: a Kodály-szakközépiskola könyvtárának gyűjteményéből ©

Valóban fáradhatatlan tevékenységére jellemző, hogy nemcsak indítványozott és jelentős anyagi áldozatokat hozott vállalásainak, tevékenységeinek szolgálatában, hanem mindenkor ösztökélő is volt, megnyerve a közügyeknek a polgárokat. Megnyerő beszéde, kedves természete minderre nagyon eredményessé tette.

Halála utáni napokban hangzott el egyik méltatójától: „Az elhunytnak lakos- és pályatársai pedig vegyenek példát az Ő életéről: hogy a közjóért, e szeretett nagy magyar város intézetei előrehaladásáért gyarapodásáért tegyen mindenki annyit, amennyi egyéni, szellemi s anyagi erejétől kitelik; – s győződjenek meg: hogy a közjó előmozdításánál inkább több jóakarat, s buzgó készség, mint anyagi erő szükségeltetik. Ekkor mondhatjuk aztán el minél több lakostársunk fölött azt, amit ez elhunyt fölött oly tiszta meggyőződéssel elmondunk: Legyen áldott az Ő emlékezete mindenha: mert Ő élt és éltetett!”

(Szerzőnk a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola Kodály-díjas mesterpedagógusa, zenei szakkönyvtáros-könyvtárvezetője.)








hirdetés