Helyi közélet

2007.11.12. 15:29

Bihari Folkfesztivál, tele értékekkel

<p>Berettyóújfalu – A berettyóújfalui Nadányi Zoltán Művelődési Központ és a Nagyváradi Állami Filharmónia Nagyvárad Táncegyüttese által közösen kidolgozott „Égig érő fa” elnevezést viselő programsorozat első, és&#160;legnagyobb rendezvénye volt a november 3–án és 4-én megtartott Bihari Folkfesztivál.</p>

A fesztivál a bihari térség néptánc-, népzenei és népművészeti hagyományának gazdagságát reprezentálta. Tánccsoportok mutatkozhattak be Körösszegapátitól Margittáig, Berettyóújfalutól Nagyváradig.

A projekt két térség – Magyrországon a Bihari Kistérség, Romániában pedig Bihar Megye – kulturális intézményei, civil szervezetei és polgárai újjáéledt kapcsolatainak a gyümölcse. „Ami eddig összetartozott, az még inkább összetartozik.

A kultúra hajszálerei át meg átszövik egymást. Külön-külön könnyen foszló fonál, de rétegesen már eltéphetetlen szövet” – olvashatjuk a programismertetőben, és ezeket a gondolatokat erősítette meg Porkoláb Lajos, a házigazda művelődési központ igazgatója is, megnyitóbeszédében. Szombat este a közönség elé került a Nagyvárad Táncegyüttes partiumi és erdélyi táncokat és népdalokat feldolgozó előadása, vasárnap pedig a debreceni Szeredás Népzenei Együttes „Alföldi gyermeklakodalmas” című műsora zárta a hivatalos programot, valamint mindkét napon táncház várta az érdeklődőket.

Ezenkívül a Bihari Népművészeti Egyesület tagjai tartottak bemutatókat, játszóházat, párhuzamosan a színpadon zajló bemutatókkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában