A magyarok szerint a nyálas csók lehangoló

Akt.:
A magyarok szerint a nyálas csók lehangoló
© Illusztráció: Getty Images
Budapest – Életünk során átlagosan két teljes hetet csókolózunk.

Az első csók emléke legtöbbünk életét végigkíséri, újra és újra előkerülnek az ezzel kapcsolatos vicces, romantikus, vagy éppen kínos történetek.

Egy társkereső oldal által 1500 ember körében végzett kutatásból kiderült, hogy a résztvevők több mint kétharmada tisztán emlékszik az elsőre, sőt, saját bevallásunk szerint minden másodikunk számára nagyon jól sikerült. Nem mindenkinek volt azonban ilyen szerencséje, sokan furának, bénázósnak vagy egyenesen borzalmasnak festik le az első próbálkozást.

Szenvedélyes vs. gyengéd

Az első csókunk 14 és 20 éves korunk között csattan el, és ahogy annak lennie kell, többségében a fiúk kezdeményezik. Az ideális csók szinte mindenki szerint 1–2 perc hosszú. Míg a kutatásban részt vevő 30 év alattiak a heves, szenvedélyes csókot favorizálják inkább, a 60 évnél idősebbek ezzel szemben a lassú, érzéki csók mellett teszik le a voksukat.

Abban mindenki egyetért, hogy a csók nagyon fontos egy kapcsolatban – bár meglepő módon minden hetedik férfi válaszadó el tudná képzelni az ágyba bújást csók nélkül is (a nőknek alig 4 százaléka állította ezt); a korral természetesen ez is változik.

És hogy milyen a szörnyű csók? A férfiak többsége szerint nincs rosszabb annál, ha partnere ajkai cigarettától bűzölögnek, a nők azonban ugyanilyen rossznak és lehangolónak tartják, ha egy csók túl nyálas. Ezzel szemben a fogszabályzóban és a nyelvpiercingben csupán minden hatodik társkereső talál kivetnivalót.

Bár elsőre azt hinnénk, a férfiak jobban meg vannak elégedve saját teljesítményükkel mint a nők, a sztereotípiákkal ellentétben a ­gyengébbik nem képviselői közül sokkal többen gondolják úgy, hogy nagyon jól csókolnak.

HBN

És önt lehangolja a nyálas csók?

Loading ... Loading ...

Címkék: ,







hirdetés