A Magyar Tudomány Ünnepe városunkban

A Magyar Tudomány Ünnepe városunkban
© Fotó: Matey István
Debrecen – Mindenki számára érthető előadásokkal mutatják be a tudományt, mint jövőformáló eszközt.

Meg kell védeni a hétköznapi embereket az áltudományoktól, fontos, hogy ők is közérthető információkhoz jussanak – jelentette ki Hodossy-Takács Előd, az MTA Debreceni Területi Bizottság főtitkára a Magyar Tudomány Ünnepe debreceni nyitóünnepsége előtti sajtótájékoztatón szerdán. Az e hónapban zajló események nemcsak a szakemberek egymással való találkozásának lehetősége, hanem a tudomány megértetése a társadalom tagjai számára is. A nyitóünnepségen Bíró Tamás, az MTA Lendület program nyertesének, valamint Séllei Nóra és Gömör Béla egyetemi tanárok előadását hallgathatták meg az érdeklődők a DAB Székházban.

„A legnagyobb magyar” méltatása

„A tudomány evolúciója: a valós és a virtuális világok” címmel rendezik idén az eseményfolyamot széleskörű programsorozattal országosan. A rendezvény kiemeli a tudományt, mint hiteles információkhoz való jutásnak az eszközét, valamint hangsúlyozza az emberek hétköznapi életében hozott döntések befolyásolásának tényezőit. – 1825. november 3-án gróf Széchenyi István tette lehetővé a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását, birtokainak egy éves jövedelmét felajánlva. Erre emlékezünk 1997 óta a Magyar Tudomány Ünnepén, illetve 2003 óta november 3-a hivatalosan is ennek a napnak az ünnepe – mondta Gergely Pál, az MTA Debreceni Területi Bizottság elnöke.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Elismerések

Átadták az MTA Atomki Szalay Sándor-díjat, Dr. Biri Sándor, a Részecskegyorsító Centrum vezetője vehette át, aki munkásságával kimagasló eredményt ért el. Az MTA DAB „A tudomány támogatásért” Érmét Gregán Orsolya, az INNOVA Észak-Alföld Regionális Innovációs Ügynökség ügyvezetője nyerte el, aki munkájában a tudásalapú gazdaságfejlesztést helyezte előtérbe.

Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében novemberben harminckét tudományos rendezvényen vehetnek részt az érdeklődők.

HBN–VK








hirdetés