A Magyar-Lengyel Testvériség Napja Hajdúszoboszlón

Hajdúszoboszló – Hajdúszoboszlón 2014. június 27.-én, Szent László ünnepén első alkalommal kerül megrendezésre a Magyar-Lengyel Testvériség Napja. Szent László ünnepe a magyarországi lengyelek hivatalos ünnepe, Szent László történelmi egybetartozásunk gyökere.

A magyar-lengyel barátság jegyében ezen a napon emléktábla avatására kerül sor II. János Pál pápa szentté avatása tiszteletére a Szent László Római Katolikus Templomban, ahol krakkói érsek bíboros korában személyesen is járt.

A várható résztvevők körében van Lengyel Köztársaság Nagykövetsége részéről a Konzul, Lengyelországból a felsőházi szenátor, az Országos Lengyel Önkormányzat vezetősége, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviselője, lengyel egyházi vezetők, a szervezők és Hajdúszoboszló Polgármestere.

A programban a templomnál magyar – lengyel szentmise, emléktábla avatás, ünnepi beszédek, díszlövések, az emléktábla felszentelése, koszorúzás szerepel. Ezt középkori zenés átvonulás követi a Szent István parkba, ahol hagyományőrző programok és az Igriczek zenekar koncertje lesz a Harangháznál.

Részletesebb program itt olvasható.

– Hajdúszoboszlói Turisztikai Nonprofit Kft. –