A Magyar Falu program célja: élhető települések

Akt.:
Dr. Dukai Miklós előadása
Dr. Dukai Miklós előadása - © Fotó: Matey István
Hajdúszoboszló – A tervek szerint jövőre már pályázhatnak fejlesztési támogatásokra a legkisebbek.

A szociális tűzifa pályázati programban az önkormányzatok számára hamarosan kiutalják azt összeget, amelyből elkezdhetik a tüzelőanyagok beszerzését”

– mondta dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára. A téli rezsicsökkentési programmal kapcsolatban arra figyelmeztetett: október 15-e az állampolgári igények bejelentésének határideje. Ez után az önkormányzat nem fogadhat el új igényléseket, hogy a kormányzat kellő időben tudja biztosítani a szükséges forrásokat.

jk (4)Fotó: Matey István

A programmal a kormány támogatni kívánja azokat, akik még nem részesültek a téli rezsicsökkentésből, és helyzetbe hozná azokat a helyi gazdasági szereplőket, akik tüzelőanyag-kereskedéssel foglalkoznak. Az államtitkár a csütörtökön folytatódó Országos Jegyző-Közigazgatási Konferencián beszámolt arról is, hogy 1,3 milliárd forinttal támogatják azt a 169 önkormányzatot, amely a kéményseprő-ipari közszolgáltatást maga látja el.

Nyolcezerre növekedett a szociális földprogram résztvevőinek száma

Dr. Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár a konferencián tartott előadásában az önkormányzatok és az Emmi közötti együttműködés kulcsfeladatai közül kiemelte a bölcsődei fejlesztéseket és a nyugdíjas-szervezetek támogatását, az Esély Otthon Programot, mely a vidéki, hátrányos helyzetű települések ifjúsága számára kínál lehetőségeket és az Új Nemzedék Központot, mely kifejezetten az ifjúsággal foglalkozó munkatársak számára nyújt szakmai, módszertani támogatást. A vidéki színházak felújítása mellett rendkívül sikeres projektnek nevezte Makovecz Imre életművének gondozását. Mint mondta, az Emmi munkatársai szakmai támogatást nyújtanak a sportlétesítmény-beruházásokhoz és fejlesztésekhez, de hazai és nemzetközi sportesemények szervezéséhez is.

jk (3)Dr. Latorcai Csaba | Fotó: Matey István

Latorcai Csaba kitért a 25 éve működő szociális földprogramra is, mely mezőgazdasági termelésre alkalmas környezetben élő, hátrányos helyzetű családok mindennapos megélhetéséhez kíván hozzájárulni. A program alapvetően épít a bevont családok személyes aktivitására és felelősségére, hiszen felzárkózás nem képzelhető el e nélkül.

Dr. Dukai Miklós előadásában az önkormányzatokat érintő aktuális kérdésekről beszélt.

jk (1)Dr. Dukai Miklós | Fotó: Matey István

Mint kijelentette, a 2011-es önkormányzati törvény elfogadása óta eltelt hét év tapasztalatai összességében kedvezőek. Ezért a kormányzat úgy látja, alapvető strukturális és koncepcionális változtatásokra nincsen szükség. A minisztérium kollégái a társminisztériumokkal közösen folyamatosan nyomon követik a helyi gyakorlati tapasztalatokat, és ezeket be is építik a szabályozásba.

PtkI


Hajdúszoboszló - Nem lesznek változások az önkormányzati rendszerben - hangoztatta a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára csütörtökön Hajdúszoboszlón, az országos jegyző-közigazgatási konferencián. Dukai Miklós az önkormányzatokat érintő aktuális feladatokról tartott előadásába...

Országos jegyzőkonferencia Hajdúszoboszlón
Hajdúszoboszló - A vezetők szeretnék elérni, hogy egyre többen telepedjenek le megyénkben. – Megyénkben is jellemző az országos trend, a lakosok létszámának fogyatkozása, bár ez kisebb mértékű, mint más régiókban – emelte ki Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke abb...