A madárinfluenza miatt is drágult a tojás

Akt.:
A madárinfluenza miatt is drágult a tojás
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A debreceni Nagypiacon átlagosan 55-60 forintba kerül egy darab tojás.

Habár megemelkedtek a tojásárak, nem tapasztaljuk, hogy kevesebbet vásárolnának belőle az emberek. Ez alapélelmiszer, amit nem tudnak mással helyettesíteni, így megveszik.”

– Nálunk is azért drágább, mert hiány van belőle, hiszen jelentős állatállományt vágtak ki. Mi egyébként hozzávetőleg hétköznaponként hatszáz, hétvégi napokon pedig ezer darabot árulunk belőle – mondta a Naplónak a debreceni Nagypiac egyik árusa, akinél a kisebb méretű tojás 40 forintért, a nagyobb pedig 60 forintért kapható. Az árusok legtöbbje azonban kereskedőként van jelen a piacon, így ők nem tudták megmagyarázni az áremelkedés okát: annyiért árulják, amennyit a termelő mond nekik.

Nem csak nálunk drága

A Baromfi Termék Tanács (BTT) előrejelzése szerint azonban még tovább emelkedhetnek az árak a hazai piacon az év végéig. A szervezet november 2-án megjelent közleményében arról számolt be, hogy az árváltozásokat az év eleji európai madárinfluenza-járvány, illetve a közelmúltbeli uniós fipronilos tojásszennyezési ügy okozza, mert a termelés Európa-szerte visszaesett. A magyar vásárlók számára előnyösebb helyzetet teremt, hogy az étkezési tojás áfája az év elejétől 27 százalékról 5 százalékra csökkent, így a mostani drágulás után darabonként 5-8 forinttal olcsóbban juthatnak majd tojásokhoz a környező országok vásárlóihoz képest. A BTT tájékoztatása szerint, nemcsak hazánkban, hanem Európa-szerte is megindult az étkezési tojásárak emelkedése. Ennek ellenére azonban megállapítható, hogy továbbra is a tojás számít a legolcsóbb fehérjeforrásnak. A debreceni Nagypiacon az árusok nem tapasztalnak kisebb forgalmat a drágulás miatt. Egy vásárlótól pedig megtudtuk, egy belvárosi üzletben már 72 forint a legnagyobb méretű tojás.

HBN-VK


egg
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A legtöbb ember egyszerűen rossz helyen tartja a tojást, és ezzel az egészségét kockáztatja. Furamód a legtöbb hűtő esetében a tojásoknak az ajtóban alakítottak ki helyet, sokszor még azzal is egyértelművé teszik a dolgot, hogy műanyag tojástartót helyez...

Forrás: tenyek.hu
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Megkezdődött a nagy árnövekedés a hazai tojás kínálatban. Már most 40 Ft fölötti árakkal lehet találkozni az üzletekben. Sőt van ahol már 54 Ft-ért árulják a friss tojásokat. Ez az áremelkedés az év végéig is kitarthat. Karácsonyig akár 60 Ft-ig is emelk...