A lomtalanítást is meg kell tervezni

A munkák ütemezésének az is oka, hogy elejét vegyék a szemét szétszórásának
A munkák ütemezésének az is oka, hogy elejét vegyék a szemét szétszórásának - © Fotó: Matey István
Debrecen – A legtöbb körzetben már csak jövő áprilisra lehet lomtalanítási időpontot kapni Debrecenben.

Aki nem igyekszik, az legközelebb már csak jövő tavasszal szabadulhat meg nagyobb méretű felesleges tárgyaitól a megyeszékhelyen. Domokos Csillától, a Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. (DHK) szóvivőjétől megtudtuk, hogy Debrecenben a lomtalanítást 2008 óta a lakosoknak kell megrendelniük.

A DHK minden év áprilisától november végéig végzi ezt a szolgáltatást. A várost ilyen szempontból 12 körzetre osztották. Minden hónapban egyszer valamennyi körzetben lomtalanítanak, vagyis 8 hónapon keresztül akár havonta van erre lehetőség.

Télen azért nincs ilyen szolgáltatás, mert a debreceni önkormányzat ezt az időintervallumot határozta meg.

Gyakori probléma, hogy már napokkal a megbeszélt időpont előtt kihelyezik a lomot, mire a környéken élők is elkezdenek mindenfélét odahordani. (Aztán a rágcsálók is megjelennek.) Mint megtudtuk, erre az évre már csupán 4 napra tudnak felvenni lomtalanítási megrendelést, azt is csak bizonyos körzetekre. A járatok átszervezésével viszont azoknak is igyekeznek segíteni, akiknek még idén lenne szükségük a munka elvégzésére.

A legtöbb körzetben már csak jövő áprilisra lehet lomtalanítási időpontot kapni Debrecenben.

Lomtalanításkor az ingatlanokban keletkező olyan szilárd hulladékoktól lehet megválni, amelyek nem helyezhetők el a kukákban. Tavaly Debrecenben 576 tonna lomhulladékot szállítottak el, 2018-ban pedig eddig már 533 tonnát. A lakótelepekről átlagosan másfélszer annyi lom kerül ki, mint a családi házas városrészekből.

Ilyenek lehetnek például a bútorok, nagyobb kartondobozok, bezsákolt rongyok. Nem lehet lomtanításkor kitenni viszont a kommunális hulladékokat, az építési törmelékeket, az autógumikat, akkumulátorokat, a veszélyes hulladéknak minősülő anyagokat, a vegyszereket és mindent, ami veszélyeztetné a begyűjtést végző dolgozók testi épségét, egészségét.

Felmérni a mennyiséget

A nagyobb mennyiség miatt lomtalanításkor nem adnak edényt vagy konténert. Mindent az utcára, olyan helyre kell kipakolni, ahol nem akadályozza a forgalmat, de a kukások hozzáférnek. A kisebb lomot célszerű zsákokba tenni.

A kipakolható lom mennyiségének nincs felső határa, viszont fontos tudni, hogy megrendeléskor meg kell mondani a várható mennyiséget. Erre a tervezhetőségért van szükség, mivel véges a kukásautó mérete.

Leginkább a társasházaknál gyakori probléma, hogy már napokkal a megbeszélt időpont előtt kihelyezik a lomot, mire a környéken élők is elkezdenek mindenfélét odahordani. (Aztán a rágcsálók is megjelennek.) Így, mire a lomtalanítók odaérnek, néhány köbméter helyett gyakran fél kukásautónyi lomot kell elszállítani.

A lakótelepi övezetekben a közös képviselők rendelik meg a lomtalanítást és hirdetik meg a lakók körében az idejét. A debreceni rendszer iránt egyébként már több nagyvárosi szolgáltató érdeklődött.

A cég azt kéri, hogy a lomot legfeljebb egy nappal a lomtalanítási nap előtt tegyék ki. Az egyeztetett napon reggel 7-ig szükséges kipakolni. A legtöbb hazai nagyvárosban évente kétszer egy-egy napon van lomtalanítás. Olyankor egész utcákat, városrészeket napokig beborít a szemét.

A lomtalanítás igénylése

Erre az évre már csupán 4 napra tudnak felvenni lomtalanítási megrendelést, azt is csak bizonyos körzetekre. A járatok átszervezésével viszont azoknak is igyekeznek segíteni, akiknek még most lenne szükségük rá.

OCS


Bejelentés nélkül tilos

Az egyeztetéshez fel kell venni a kapcsolatot a cég Vígkedvű Mihály utcai ügyfélszolgálati irodájával. Őket a 06-80-200-966 vagy a 06-52-563-944-es telefonszámon lehet elérni. A lomtalanítást megrendelni is ott lehet, de a www.dhkkft.hu weboldal is használható. A honlapon az is látható, hogy az adott utca melyik körzet része, és mikor van még szabad időpont. A bejelentés nélküli hulladékkihelyezés illegális és tilos. Amennyiben valakit eközben tetten érnek, szabálysértési eljárást indítanak ellene – figyelmeztetett a szóvivő.