„A lélek számára nincsen cenzúra”

Czakó Gábor
Czakó Gábor - © Fotó: Péter Imre
Budapest – Az író anyanyelvének gyermeke, alkotója, keresztes lovagja: egyszerre papja, harcosa, áldozata és rabszolgája. Interjú Czakó Gábor Kossuth-díjas íróval.

A legmagasabb polc, amelyre egy író kerülhet, az olvasó éjjeliszekrénye – vallja a Békásmegyer-Ófaluban élő, hetvennegyedik évében járó Kossuth-díjas író.

Decsen született, Pécsett tanult, Budapesten alkot. Személyiséged formálását, hited kiteljesedését hogyan befolyásolták életutad eddigi állomásai?

Czakó Gábor: Csodálatos gyermekkorom volt! A Rákosi-korszakra esett ugyan, amikor majdnem mindenki szegény volt. Én csak egyetlen gazdag családot ismertem a faluban. A többiek, a hajdan több száz holdas, mezőgazdasági szakiskolát végzett gazdák rabok voltak, internálótáborban, kényszermunkán sínylődtek.

A legnagyobb hiánycikk édesapám volt, aki születésem előtt két hónappal vonult be, így nem is láttuk egymást: elveszett a Donnál. Édesanyám haláláig várta. Ha híre jött, még az ötvenes évek elején is olykor, hogy az oroszok megint engedtek el foglyokat, kint álltunk az állomáson. Vártuk őt és imádkoztunk. Nagyon sokat imádkoztunk. Akkor lett életem része az ima: nem kunyerálás, hanem beszélgetés a Legjobb Baráttal.

Hét évig jogászként dolgozott, majd útirányt váltott – az irodalom felé.

Czakó Gábor: A kérdésben igen izgalmas a hetes szám. Joghallgató koromban írtam első drámáimat, köztük a Simon címűt, amelyet több egyetemista színtársulat próbált előadni. A darabot hét ízben tiltották be 1962-63-ban. Pécsett, Keszthelyen, Szegeden. Próbáltam utána járni, de az okot sosem tudtam meg.

Ekkoriban írtam a Disznójáték – tragikus játék egy hitvány mangalica sertésről, aki barátai jóindulatával visszaélve azok rovására különb-különb gonosztetteket követett el, mígnem elnyerte méltó büntetését. Ez így éppen háromszor hét, azaz huszonegy szó. Ez a mű viszont számos alkalommal került színpadra.

Azóta más darabokat is írtam, néhányat játszottak kőszínházakban, de jó ideje úgy érzem, hogy inkább a fiókomnak dolgozom.

Megítélésem szerint az ország szellemi állapota inkább romlott, mintsem javult az elmúlt évtizedekben. Márpedig a színmű nem regény, vagy esszé. Utóbbiakban az író csak a saját bőrét viszi vásárra, a drámában a színészekét, a rendezőét, zeneszerzőét, szóval egy egész nagy csapatét. A jó műnek mindegy, hogy mikor kerül közönség elé. Az a lényeges, hogy a közönség megállja-e a mű és a az idő próbáját.

Hogyan fért össze életében az irodalom és a politika?

Czakó Gábor: Bevallom őszintén, hogy ugyan sokféle közügyben vettem részt: olvasótábori mozgalom, MDF-alapítás, IGEN-alapítás, Vízlépcsőtüntetések, Duna Charta, föl sem lehet sorolni, de sosem ragadtak magukkal. A nagy kitüntetés az volt számomra, hogy találkoztam szentekkel. A szent általában nem látványos ember, hanem mély. Akár egy kút, aminek nem látni a fenekét.

Csak a holtakról beszélek. Elsőnek ott volt Édesanyám, aki föltalálta a fényképészetet az apámtól maradt eszközökkel és szerelmét tisztán megőrizte egy életen át.

1956/57-es tanév második felében a forradalom kivívta, hogy legyen középiskolai hitoktatás. Édesanyám beíratott. Dr. Szalay János (Satyus), későbbi győri dogmatika professzor volt a hittanára tíz-tizenkét vásott kölyöknek. Végtelenül szelíd ember volt. Egyszer kipenderültem elé: atya, én nem hiszek Istenben! Fölcsillant aranykeretes szemüvege mögött a tekintete: Nagyszerű, fiam! A hit alapja a kételkedés! Aztán elmagyarázta, hogy a hit nem szokás, hanem a lélek benső küzdelme, hogy találkozzék Teremtőjével, s megértse, miért jött ő a világra. A lélek számára nincsen cenzúra, nincsen tilos kérdés!

Ami a publicisztikát illeti, sosem voltam publicista: esszéíró vagyok. Az IGEN című katolikus folyóiratban éveken át írtam átlag 600 betűs VezérCZikkeket. Ezek mind esszék voltak, a tőlem telhető legkisebb terjedelemben a legmagasabb szellemi hőfokon. Az volt a célom, hogy szellemi hatást fejtsek ki, ne közéletit. Utóbbira vannak elegen, tiszteletet érdemelnek.

A rendszerváltozás első kormányfőjének, Antall Józsefnek tanácsadójaként mit tapasztalt: az író alkalmas lehet politikusnak?

Czakó Gábor: Antall József régi ismerősöm volt, barátaim barátja, semmilyen váltásra nem volt szükségem a vele való együttműködéshez. Iszonyatos helyzetben volt: egyszerűen nem volt hivatalnok-csapata, ami engedelmeskedett volna neki. A régi pártapparátus ült mindenütt, az MDF, a KDNP, a Kisgazdapárt fizikailag és biológiailag nem volt képes kiállítani azt a minimum ötvenezer képzett hazafit, akik képesek lettek volna átvenni az ügyeket a közigazgatástól a külügyig. Az utóbbiak ráadásul zömmel idegen hatalomnak dolgoztak. Mások is. Ajjaj!

Az író elvileg nem alkalmas politikusnak, ugyanis a végtelenhez igyekszik mérni magát, a politikus meg a lehetőségekhez. Utóbbi olyan, mint a hadvezér: van-e elég katona, pénz, paripa, fegyver? A művészetben nincs kompromisszum: miért kéne engednie a festőnek, vagy költőnek? A ronda szín, a sánta rím, a hazugság kedvéért? Persze mégis van: az utóbbi századok művészeinek zöme alkut kötött a műkereskedőkkel, akik az izmusokon keresztül rángatják őket a Semmi felé. Az izmuson kívüli mű „elavult” és „érvénytelen”. Az izmusmű nemkülönben. Keletkezése pillanatában.

Lapok és folyóiratok szerkesztőjeként megtapasztalta, hogy milyen nehéz a szépirodalomnak felvenni a versenyt a média mindent uralni akaró hatalmával.

Czakó Gábor: A szépirodalom, az igazi művészet. Gazdaságkorban nem akar versenyezni kereskedelmi sajtóval, műiparral. Más létsíkban mozognak. A művészet a lélekhez szól, utóbbiak az altesthez és a pénztárcákhoz. A Duna tévét akkor még a világ legjobb filmjének, a Szindbádnak az operatőre vezette: Sára Sándor. El is nyerte a Világ Legjobb Kulturális Televíziója címet.

Könnyű dolgom volt. Sanyi örült, hogyha valaki jelentkezett eredeti, mély gondolatokkal és formákkal. Televíziós esszét addig senki nem készített, s amióta kipottyantottak, azóta más sem próbálkozik ilyesmivel. A Beavatás négyszáznál több adást ért meg.

Fotó: Péter Imre Fotó: Péter Imre ©

Élete mindennapi részévé vált a hit. Kötetei az Istenhitben élő író ember önvallomásainak gyűjteménye.

Czakó Gábor: A hit benső állapot: Isten és ember állandó érintkezése. Természetesen nem mindenki éli meg, különösen gazdaságkorban. Hogy mit jelent gazdaságkor? Létváltást. Az európai kultúra nagyjából a fölfedezések és a vallásreformok idején lépett bele. Abban az időben párhuzamosan zajlott egy sor olyan változás, melyek egymást erősítő hatást fejtettek ki. Közös lényegük, hogy ami eddig fönt volt, alulra került, az alantas pedig trónra ült. A gyomor helyt cserél a szívvel. Erről írtam egy tanulmányt a Kortársban – 1994 augusztusában –, egy tévériporter pedig készített velem egy beszélgetést. Őt kirúgták a tévéből, én kaptam az akkori MTV alelnöktől egy demokratikus levelet, miszerint náluk ezután csak „orrkarikával és vasra verve” jelenhetek meg. A magyar rádióban sem sugározták egy művemet sem. A tanulmány részletkérdéseit taglaló könyv – Mi a helyzet? Gazdaságkor titkai – négy vagy öt kiadásban fogyott el, és több felsőoktatási intézményben tananyag lett, például a Közgázon is (mai Budapesti Corvinus Egyetem /a szerk.).

Mi a lényeg? A fordulat. Mostantól nem a gazdaság van az emberért, hanem fordítva. Minden, ami emberi: iskola, család, egészség, művészet satöbbi lépésről lépésre alárendelődött az érdeknek. Hit nélküli ember a fölvilágosodás nevű elhomályosodásig nem létezett. Azóta van, s mára már azt sem szabad tudnia, hogy fiú-e vagy lány. A szellemtelenített embert leigázta az anyag. Ha Európa nem tér meg, vége. A muszlimok lenyelik. Ők nem azért özönlenek, mert asszimilálódni akarnak. Ugyan mihez?

Eddig ötvennél több regényt, színdarabot, „imádkozó” könyvet alkotott, ezek zömét áthatja a humor.

Czakó Gábor: A humor az ember egyik alapvonása. A humorérzék azt jelenti, hogy egyszerre látjuk a dolgok színét és visszáját. Az igazságot. Nélküle lehetetlen élni. Shakespeare legvéresebb drámáiban hemzsegnek a tréfás mozzanatok. Az Evangélium is tele van humorral. Olvassa el valaki ezzel a szemüveggel a Kánai menyegzőt, vagy Jézus pörét a pojáca Pilátussal! Az Örök Bíró fölött ítélkezik a csinovnyik!

Újabban – Karácsony Sándorhoz hasonlóan – ráérzett a magyar nyelv különleges tulajdonságaira.

Czakó Gábor: Igen sokat köszönhetek neki, meg Mészöly Miklósnak, aki fölhívta a figyelmemet Czuczor Gergely és Fogarasi János halhatatlan művére, A magyar nyelv szótárára. Nem csak páratlan mérete lenyűgöző – 110.000 szócikk! –, hanem elképesztő néprajzi jártassága, bölcsessége és mélysége! Megszámolták, hogy nyelvünk 2305 gyökre épül. Összeszedték és fajtájuk szerint csoportosították a toldalékokat. Számítástechnikailag értékelhetően ötvennél több nyelvvel vetették össze a magyart. Művük korunk és jövő számítógépes nyelvkutatásának alapja. Munkájukban a magyar értelmiség színe-java támogatta őket, Bolyaitól Vörösmartyig. Nem vetették el a finnugor rokonságot sem: lényegében pártatlanok voltak a kérdésben.

Amúgy az említett rokonság igaz, ha nem is manapság dogmatizált formájában, de mi tagadás, érdektelen, mivel meddő. Még soha nem találkoztam senkivel, aki e nyelvrokonságnak bármi szellemi hasznát vette volna. Ha egy varázsütésre eltűnne a világból, talán senki se venné észre a belőle élőkön kívül.

Magát az első magyar nyelvrégésznek tartja.

Czakó Gábor: Mivel én találtam ki, nem bírok második lenni. Czuczorék nyelvszemléletéből kiindulva észrevesszük, hogy nyelvünk, akár a föld, a múlt kincsesbányája. Meglehet, más nyelvek is, de ez az ő dolguk. Ez a tárgykör még további kutatásra vár. Jöhetnek a fiatalok!

A közvélemény félretájékoztatásában elért kimagasló teljesítményeket írótársaival Sánta kutya díjjal jutalmazzák. Van ma értéke ennek a díjnak a rohanó közéletünk befolyásolásában?

Czakó Gábor: Mennél jobban igyekszik a Bizottság tagjainak természetes politikai elfogultságait visszaszorítani, s az igazságot szolgáló döntést hozni, annál inkább. Szerintem minden országban szükség van ilyesféle polgári kezdeményezésekre, ami közelebb hozza az emberek igazságérzetét a valósághoz.

– Péter Imre –

 








hirdetés