A legújabb tudományos eredményeket mutatják be a négynapos debreceni tanácskozáson

Debrecen – A Magyar Élettani társaság (MÉT), a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság (MFT) és a Magyar Mikrocirkulációs és Vaszkuláris Biológiai Társaság (MMVBT) vándorgyűlésének ad otthont a Debreceni Egyetem június 13-a és 16-a között.

A rendezvény célja, a sejt- és molekuláris élettani, molekuláris biológiai, farmakológiai, kórélettani, immunológiai kutatások legújabb eredményeinek bemutatása. Az esemény megnyitóján köszöntőt mondott prof. dr. Bíró Tamás, a konferencia elnöke a MÉT képviseletében, prof. dr. Bari Ferenc, a konferencia társelnöke a MMVBT képviseletében valamint prof. dr. Csernoch László és prof. dr. Helyes Zsuzsanna, a tudományos szervező bizottság tagjai.

A fiatalokon a hangsúly

Dr. Bari Ferenc elmondta, nagy örömmel tölti el, hogy sok, nála fiatalabb tudós vesz részt a rendezvényen, hiszen ez azt jelenti, hogy jövőben is lesznek olyan szakemberek, akik kutatásaikkal hozzájárulnak a különböző tudományágak fejlődéséhez.

– Nem arra koncentráltunk, hogy külön farmakológiai vagy élettani szekciókat hozzunk létre, hanem arra, hogy különféle szempontból egy adott betegséget vagy problémát vizsgáljunk meg. Emellett nagy hangsúlyt fektettünk az ifjúsági fórumra, hogy minél több fiatal doktorandusz tudja bemutatni eddigi munkáját – jelentette ki prof. dr. Helyes Zsuzsanna. A házigazdák, prof. dr Csernoch László és prof. dr. Bíró Tamás hozzátették, remélik, a tanácskozás mindenki számára hasznos és tanulságos lesz.

HBN–BR



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés