A legtöbb árvízzel elöntött településen lassan, de javul a helyzet

Az éjszaka folyamán sehol sem volt vízbetörés és újabb kitelepítés Borsod megyében.

Jelenleg még 4200-4300 ember nem tud hazamenni, mert lakóházaik vízben állnak – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kijelölt kormánybiztos szóvivője.

Dobson Tibor elmondta: már megindult a “spontán visszatelepülés”, de a szakemberek ezt senkinek nem javasolják addig, míg az ár le nem vonul és az elöntött területeket nem tudják fertőtleníteni, mivel a víz mindenhol kimosta a szennyvízaknákat, sőt rengeteg állattetem is van az elöntött területeken, emiatt viszont komoly fertőzésveszélynek teszi ki magát, aki idő előtt hazamegy. Fontos továbbá, hogy az épületek állapotát is ellenőrizzék, hiszen eddig nagyjából száz ház omlott össze a megyében. Dobson Tibor kiemelte a fosztogatók ellen a településeket a rendőrség géppisztolyos járőrökkel védik.

Jelenleg nagyjából 15 ezren vesznek részt a védekezésben, ez háromezerrel kevesebb a korábbinál, és ez a szám tovább csökkenhet a nap folyamán. A szóvivő elmondta: a pénzügyőrök és a rendőrök egy része hazament.

Jelenleg 28 borsodi településen kell forralni a vizet iváshoz. Alsózsolcán, Sajópálfalván, Szikszón, Sajóvámoson és számos környező településen pedig palackos és zacskós vízet osztanak, illetve lajtos kocsik segítségével látják el ivóvízzel a lakosságot. A szóvivő szerint az emberek ellátása zavartalan.

Jelenleg még Hernádszentandrást, Tornabarakonyt, és Tornaszentandrást veszi körül teljesen az árvíz, de már itt is jelentős az apadás. A Hernád-Sajó torkolat kivételével a térségben mindenhol csökken a vízszint. Sajóládon, Bőcsön, és Ónódon viszont még mindig nehéz a helyzet, megfeszített műszaki védekező munka zajlik, míg máshol már csak figyelőszolgálatot tartanak fenn, illetve szivattyúznak és az utómunkákat végzik.

Az árvizes területeken vadászati tilalom van érvényben, illetve mindenhol menteni kell a vadat. A következő nagy feladat pedig majd a szúnyogirtás lesz – tette hozzá.

A Duna csütörtökön, vagy pénteken tetőzik Bajánál, illetve Mohácsnál, itt figyelőszolgálat működik jelenleg és a gátakat erősítik. A folyó felső szakaszain már az árvízi utómunkákat végzik és szivattyúznak. Itt a kitelepített 80 ember lassan visszamehet otthonába, de a fertőtlenítést még ezeken a területeken is el kell végezni. A Tisza jövő héten, kedden tetőzhet 10 m-en Szolnoknál, itt mindenhol zajlik a védekezés.

A belvízzel elöntött terület nagysága jelenleg az országban összesen 219 ezer hektár, amiből 112 ezer hektár a vetés-szántó.

– Független Hírügynökség –








hirdetés