A legmagasabb művészi minőség

Debrecen – Az utóbbi évek egyik
legmaradandóbb élményét
jelentette a debreceni közönség
számára a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
január 25-ei hangversenye, melyet a
Filharmónia Kelet-Magyarország Kht. rendezett
a Bartók Teremben.


Manapság mifelénk sajnos nem divat sem az
igazmondás, sem a közéleti
ígéretek megtartása.

 Kocsis Zoltán, a magyar
zenei élet „primo uomo”-ja a
kivételek közé tartozik, mert amit
egy évtizede ígért, azt
mára maradéktalanul teljesítette.
Ez a vállalás nem kevesebb volt, mint az,
hogy – megfelelő kondíciók
mellett – egy olyan
világszínvonalon teljesítő
zenekart épít muzsikusaiból, mely
képes a legmagasabb művészi
elvárásoknak is megfelelni.


Aki az elmúlt években figyelemmel
kísérte az
újjászületett nemzeti
filharmonikusok
koncertjeit és
hangfelvételeit, az már eddig is
megbizonyosodhatott a vállalás
sikeréről. Most azonban a debreceni
zenebarátok egy minden várakozást
felülmúló, életre
szóló élménnyel is
gazdagabbak lettek jóvoltukból.


Külföldi turnéra
készülődve, egy reprezentatív
magyar műsorral érkeztek hozzánk,
melynek első részében
Liszt-művek hangzottak el.
Elsőként öt zongoramű,
Kocsis Zoltán
hangszerelésében (Goethe Festmarsch, II.
elfelejtett keringő, Obermann
völgye, III. elfelejtett keringő, Mazurka
brillante.) Ezek a zseniálisan
újraalkotott darabok éppúgy
tanúskodtak Kocsis
hangszínfantáziájáról,
zenei
lényeglátásáról,
mint a zenekar szinte korlátokat nem ismerő
virtuozitásáról.


Hihetetlen intenzitással szólaltak meg a
nagy fortissimók, melyeket az
áttetszőbb, lírai területek
kimunkált szólói tettek
teljessé. Feltételezem, hogy már a
zongorista Kocsis is ilyen gazdagnak érezte
ezeket a Liszt-darabokat, s a zenekari
verzió színei, kombinációi
már réges-rég élhettek
zenei képzeletében.

Kíváncsian vártuk az eddig
inkább csak szakmai körökben ismert
fiatal zongorista, Báll
Dávid
fellépését
az A-dúr versenymű
szólistájaként. Vajon hogyan fog
majd megfelelni az iránta támasztott
magas igényeknek? Nos, örömmel
jelenthetem, hogy ezen az esten a
pályakezdő művész feliratkozott
a magyar zongoristák toplistájára.


Biztos stílus- és anyagismeret,
virtuóz hangszerkezelés és
meggyőző szellemi-fizikai jelenlét
jellemezte tolmácsolását.
Igazán korrekt gesztus volt Kocsis
Zoltán
részéről,
hogy segítette Báll
Dávid
bemutatkozását, aki
maximálisan rászolgált erre a
kitüntető bizalomra.


Szünet után a zenekar
Kodály talán
legnagyszerűbb, emblematikus zenekari
darabját, a
Páva-variációkat
szólaltatta meg. Nehéz szavakat
találni erre a katartikus erejű
tolmácsolásra, mert a
kínálkozó jelzők, hasonlatok
nem elégségesek az élmény
megfogalmazására.


Ezt a „Pávát” ott, akkor
vasárnap este talán épp az tette
mélyen átélhetővé a
publikum számára, hogy
Kocsis megfosztotta minden
feleslegesen rárakódott
sallangtól, régi
beidegződéstől, s szinte az első
találkozás intenzív
élményével
ajándékozott meg bennünket.


Az éles szemmel (és füllel)
újraolvasott partitúra
rendkívül kontrasztos, briliáns
produkcióhoz vezetett. Nyilván nagyon
szigorú és igényes
próbafolyamat készíti elő a
nemzeti filharmonikusok fellépéseit, mert
karmestere a pódiumon kevés
eszközzel ér el maximális
kifejezőerőt.


Ahogyan őket hallgatjuk-nézzük, a
népdal sorai jutnak eszünkbe: „aki
dudás akar lenni, pokolra kell annak
menni…” Itt minden egyes muzsikus teljes
személyiségét,
tudását adja a produkcióhoz, s
így jön létre
Kocsis pálcája és
egyéniségének
kisugárzása nyomán a legmagasabb
művészi minőség. A forró
hangulatot már csak az előre
kiplakátolt ráadás,
Ravel Bolerójának
parádés megszólaltatása
fokozta.

Tudatában kell lennünk, hogy Kocsis
Zoltán
személyében egy
olyan nagyságrendű, kivételes
képességű
előadóművész kortársai
lehetünk, amilyen csak igen ritkán
születik.


Nemcsak a muzsikusok, de társadalmi és
gazdasági életünk
„karmesterei” is tanulhatnának
tőle felelősséget és szakmai
igényességet.
– Balogh József –