A legjobbak közé készülnek a pólós reménységek

A legjobbak közé készülnek a pólós reménységek
Vízilabda – A cívisvárosi fiatalok idén a felsőházas tagságuk megőrzésére készülnek.

A Debreceni Vízilabda Sportegyesület gyermek, serdülő valamint ifjúsági csapatai a hét végén, hazai pályán kezdik meg annak a háromfordulós kvalifikációs tornának a küzdelmeit, melynek tétje a felsőházas tagságuk megőrzése. Azért, hogy a hajdúsági tehetségek a Fiú Országos Utánpótlás Bajnokság 2012/2013-as pontvadászatát ismét a legjobb tíz együttese között kezdhessék meg, a Szolnokkal, a Kaposvárral és a Honvéddal kell összecsapniuk.

Az első fordulót augusztus 25-én, szombaton az Aquaticum Strandfürdő 50 méteres versenymedencéjében rendezik meg, mivel a Debreceni Sportuszoda karbantartási munkálatai jelenleg is folynak. A sort 10 órakor a serdülők kezdik, őket követi 11 órától a Hasas Marcell által irányított gyermek együttes, majd délben Plézer János ifjúsági gárdája néz farkasszemet a szolnokiakkal.

Sokat fejlődtek

– Immáron több mint két hónapja annak, hogy az alapozással majd edzőtáborral megkezdtük a felkészülést az osztályozókra. Naponta kétszer tréningeztünk, emellett pedig amikor lehetőségünk volt, edzőmeccseket játszottunk. A héten Nagyváradon jártunk – az ott látottak alapján döntöttem el azt, hogy kire számítok a hét végén. Természetesen a lehetőséget mindenkinek szeretném megadni. A kezdetek óta nagyon sokat fejlődtünk – mind fizikálisan, mind technikailag – kiváló kis csapat kezd kialakulni. Elvárom a gyerekektől, hogy jól játszanak, és azokat a támadó illetve védekezésbeli figurákat amelyeket edzésről-edzésre gyakoroltunk, a Szolnok ellen viszont lássam – mondta bizakodóan Hasas Marcell, aki júniusban vette át a gyermek együttes irányítását.

Áthidalták

– Úgy érzem, a felkészülésünk egészen a múlt hétig jól ment, ám ezen a héten akadt némi kis problémánk – akárcsak a gyermek csapatnak –, de a lehetőségeinkhez képest a lehető legjobban át tudtuk hidalni. Ha maximálisan nem is, de összességében elégedett vagyok a felkészüléssel. Kezdünk formába lendülni, ámbár ez majd a mérkőzéseken derül ki igazán. A Szolnokról ugyan nincs információnk, mégis bízok benne, a játékosaimmal töltött egy év és az elvégzett kemény munka meghozza a gyümölcsét. Az biztos, hogyha felsőházas reményeket dédelgetünk, akkor hazai pályán mind a három együttesünknek hoznia kell a meccseket – összegzett Plézer.

Fontos információ a fiatalok hozzátartozóinak és a lelkes debreceni publikumnak, hogy a helyszínen a Nagyerdei Strandfürdő szurkolói jegyet biztosít számukra, amelyet kizárólag a csapatok belépésekor lehet igénybe venni! Ez azt jelenti, hogy a szurkolóknak a csapatokkal együtt kell belépniük – aki ezután érkezik, annak teljesárú tikettet kell vásárolnia a jegypénztárban.

HBN-OLAHA

Címkék: ,







hirdetés