A legfelsőbb bíróság jóváhagyta Donald Trump döntését a transzneműek katonai szolgálatának tiltásáról

A legfelsőbb bíróság jóváhagyta Donald Trump döntését a transzneműek katonai szolgálatának tiltásáról
© Illusztráció: Stars and Stripes
Washington – Az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság jóváhagyta Donald Trump elnök döntését a transzneműek katonai szolgálatának tiltásáról.


A bíróság döntése 5:4 arányban született meg, a konzervatív bírák az elnöki döntés bevezetése mellett, a liberális bírák pedig ellene szavaztak. A döntést az első kommentárok a Trump-kormányzat egyértelmű győzelmeként értékelték.

Néhány évvel ezelőttig a transzneműeket elbocsáthatták a hadsereg kötelékeiből, de aztán az előző elnök, a demokrata párti Barack Obama idején ez a politika megváltozott: 2016-ban a hadsereg vezetői bejelentették, hogy azok a transzneműek, akik addig a hadseregben szolgáltak, maradhatnak, és egyúttal közölték, hogy 2017. július 1-jétől nyílik meg ismét a lehetőség, hogy a transzneműségüket nyíltan felvállalókat ismét besorozhassák.

Donald Trump elnöki beiktatása után az új kormányzat másként döntött: az elnök először közölte, majd az akkori védelmi miniszter James Mattis hivatalosan is bejelentette, hogy ezt az időpontot módosítják, és a helyzet tanulmányozására hivatkozva a besorozásokat meghatározatlan időre elhalasztják. Trump 2017 júliusának végén azonban közölte: a transzneműek semmilyen körülmények között nem szolgálhatnak az amerikai hadseregben. Az elnök úgy rendelkezett, hogy vissza kell térni az Obama-kormányzat változtatásai előtti politikához.

A transzneműek és a homoszexuálisok érdekeit védő csoportok több helyen is bírósághoz fordultak, és az alsóbb szintű bíróságok nekik adtak igazat. Jogértelmezésükkel arra kötelezték a védelmi minisztériumot, hogy az elnöki döntést az egész országra kiterjedően függessze fel, és 2018. január 1-jéig engedélyezze a transzneműek besorozását. A legfelsőbb bíróság kedden hozott döntése ezeket a felfüggesztéseket semmisítette meg, egyúttal azonban lehetővé téve az alsóbb szintű bíróságoknak, hogy tovább dolgozzanak az ügyön.

A Trump-kormányzat 2018 márciusában bejelentette, hogy a vizsgálódások eredményeképpen megváltoztatja a politikáját, és transzneműek egyáltalán nem szolgálhatnak a hadseregben, ahová csakis a biológiai nemüknek megfelelő férfiakat és nőket sorozhatják be.

– MTI –