2012.06.7 19:44; Frissítve: 2012.06.7 19:44


A közösségi közlekedésért, közösen Hajdúdorogon

Hajdúdorog. Gesztorként működik közre Hajdúdorog a közösségi közlekedés biztonságosabbá és színvonalasabbá tétele érdekében benyújtott pályázatban, amelyet Hajdúnánással, Polgárral és Görbeházával együttgondolkodva kíván megvalósítani.

A pályázat keretén belül autóbusz-állomások és -öblök kiépítését, kerékpártároló egységek létrehozását tűzték ki célul, valamint a zöldfelületek megújítása, füvesítése, ivókutak és utcabútorok kihelyezése valósulhat meg a négy településen. Hajdúdorog esetében a megállóhelyek meglévő útburkolatai rossz állapotúak, a szélsőséges időjárási körülmények hatására megsüllyedt aszfaltburkolaton felgyűlő esővíz sok bosszúságot okoz a lakosságnak. A felverődő kavicsok és kátyúk az anyagi kár okozása mellett a közlekedésbiztonságot is veszélyeztetik. A beruházás kapcsán a Böszörményi úti megállóhely mögött elválasztott rendszerű gyalog- és kerékpárút épül 158 méter útszakaszon, amely megoldást jelenthet egy hosszú évek óta húzódó közlekedési anomáliára. A 95 szűzalékos támogatási intenzitással bíró projektre közel 459 millió forintot pályáztak az önkormányzatok. HBN-MM

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Alexandra, a nap szépe

Alexandra, a csinos debreceni lány első alkalommal volt fotózáson, ahol elmondása szerint nagyon jól érezte magát és már nagyon várja a következőt.
tovább »


Login2