A kosárlabdázó Simon Balázs befejezi pályafutását

Székesfehérvár – Simon Balázs, az Alba Fehérvár válogatott irányítója befejezi profi pályafutását és a jövőben a székesfehérvári kosárlabdaklub sportigazgatója lesz.

Simon Balázs pályafutását a Zalaegerszeg csapatánál kezdte majd Kaposváron, a német Bonn és a belga Leuven csapatában játszott. Hazatérése után Pécsen, Székesfehérváron és Szolnokon kosárlabdázott. Az irányító háromszoros magyar bajnok és kétszeres magyar kupagyőztes, a válogatottban 79-szer szerepelt.

Balássi Imre klubelnök a témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy Simon Balázs feladata lesz a szakmai és a klubvezetés, illetve a játékosok és a klub közötti kapcsolattartás. Hozzátette, Dávid Kornél szakmai igazgatóhoz a jövőben is a felnőttek tartoznak majd.

Simon Balázs kiemelte: fantasztikus, húszéves pályafutás van mögötte, amely rengeteg sikerélményt hozott számára. Úgy vélte, sikerült a csúcson abbahagynia, mert egy gyengébb szezon után újult erővel ismét döntőt játszottak.

Köszönetet mondott pályafutása minden csapatársának, edzőinek és a szurkolóknak, akikkel sok sikert értek el közösen.

Cser-Palkovics András polgármester szerint az Alba Fehérvár a magyar kosárlabda egyik meghatározó közössége, s – mint hozzátette – remélhetőleg a következő évtizedekben is az lesz, de ehhez olyan profizmus és lokálpatriotizmus kell, amit Simon Balázs képvisel.

Balássi Imre az MTI kérdésére elmondta, az együtteshez igazolt Keller Ákos válogatott center Szolnokról és a kongói születésű Joel Nshimba a Vasas Akadémiából. A légiós kontingenst erősíti a következő szezonban az amerikai Bradford Burgess bedobó és a szintén amerikai James Farr center. Rajtuk kívül hosszabbított a csapattal Tóth Péter irányító-bedobó.

– MTI –








hirdetés