rémmesék főszereplője

2020.01.21. 17:50

Kiderülhet, mitől nő ilyen hatalmasra a titokzatos óriáskalmár

A busz méretű, tányérnyi szemű monstrumnak még egyetlen példányát sem tudták élve elfogni, de lefotózni is csak 2004-ben sikerült először.

Forrás: YouTube

A tengerészek rémmeséinek visszatérő hőse a mélyből felbukkanó, tapadókorongos karjaival meglett embereket magával ragadó gigászi fejlábú, az óriáskalmár. Ezeket a történeteket – némely egyebekkel ellentétben – nem a rum, a tűző nap vagy a hánykódó tenger okozta delírium ihlette, hanem teljesen valóságosak: az iskolabusz méretű óriáskalmár, amelynek szemei levesestálnyiak, tapogatókarjaival pedig akár 10 méterre is elér, csakugyan létezik, még ha élő példányát sosem sikerült is fogságba ejteni – írja cikkében az Origo.

Ahhoz képest, hogy évszázadok óta keringenek róluk érzékletes rajzokkal illusztrált mondák és rémmesék, élő példányukat először 2004-ben sikerült lencsevégre kapnia japán kutatóknak, az első filmfelvételig pedig, amelyen egy hím példány látszik természetes mélytengeri élőhelyén, 2012-ig kellett várni.

Rokonaihoz hasonlóan az óriáskalmár is nyolc karral és két hosszabb tapogatóval rendelkezik. Az állat lenyűgöző méretéhez a karok és tapogatók nagyban hozzájárulnak, amelyek azonban nem képviselnek jelentős tömeget, így az óriáskalmár jóval könnyebb fő ellenségénél, az ámbráscetnél: nem néhány ezer, csupán néhány száz kiló.

Ha valaki szerint még ez is szép teljesítmény egy puhatestűtől, joggal teheti fel a kérdést: vajon mégis miért és hogyan nőtt az óriáskalmár – tudományos nevén Architeuthis dux – ilyen ijesztően hatalmasra?

A rejtélyes lény anatómiájával és evolúciójával kapcsolatban végre fontos tényeket tudhatunk meg az állat frissen publikált genomszekvenciájából, amelyet a Koppenhágai Egyetemről vezetett kutatócsoport hozott nyilvánosságra.

Mivel az óriáskalmár ritkán kerül emberek szeme elé, elfogni pedig még senkinek sem sikerült, biológiájáról, beleértve szaporodásának mikéntjét is, jóformán semmit sem tudunk.

A genomszekvencia alapos tanulmányozása kicsit közelebb visz minket e titokzatos állat megismeréséhez.

„Ami a génjeit illeti, az óriáskalmár eléggé úgy néz ki, mint bármilyen más állat. Ez azt is jelenti, hogy e bizarr lények tanulmányozásán keresztül még saját magunkról is megtudhatunk valamit” – mondta el Caroline Albertin, a Woods Hole-i (USA) Tengerbiológiai Laboratórium munkatársa és a mostani GigaScience-cikket jegyző nemzetközi kutatócsoport tagja, aki 2015-ben az első fejlábú-genom szekvenálását irányította.

A fejlábúak (Cephalopoda) csoportjába tartoznak a kalmárokon kívül a tintahalak, a polipok és a nautiluszként is ismert, feltekeredő házú élő kövületnek számító csigaházas polipok.

A Koppenhágai Egyetem tanára, Rute da Fonseca vezette csoport hamar megállapította, hogy az óriáskalmár genomja szokatlanul nagy: 2.7 milliárd bázispáros mérete nagyjából az emberi genom 90 százaléka. Ezek után megvizsgáltak néhány ősi, jól ismert géncsaládot, összehasonlítva az óriáskalmár génkészletét a négy korábban megszekvenált fejlábúéval, valamint az emberi genommal. Arra jutottak, hogy az egyedfejlődést irányító legfontosabb géncsaládok tagjai, a Hox és Wnt gének az óriáskalmár genomjában is csupán egy példányban vannak jelen.

Ez azt jelenti, hogy a tengerészlegendákat ihlető gigantikus gerinctelen lény nem azáltal nőtt ekkorára, hogy a teljes genomja megkettőződött. A lehetőség nem annyira abszurd, mint amilyennek tűnik, ugyanis az evolúció egykoron élt ezzel az eszközzel a gerincesek testméretének növelése érdekében.

Mivel ez a szimpla lehetőség kiesett, a tudósoknak mélyebbre kell ásniuk az óriáskalmár genomjába annak megértéséhez, miért növekedett a faj ekkorára. „A genom csak az első lépés afelé, hogy egy sor kérdést megválaszoljunk e furcsa teremtmények biológiáját illetően” – hangsúlyozta Albertin, kiemelve a fejlábú csoport néhány egyedülálló tulajdonságát: a gerinctelenek között legnagyobb méretű agyukat, komplex viselkedésüket, hallatlan ügyességüket, és hihetetlen rejtőzködő képességüket, amely annak köszönhető, hogy pillanatszerűen képesek színük változtatására.

A fejlábúak számos összetett és kifinomult képességgel rendelkeznek, amelyek a gerincesektől teljesen függetlenül alakultak ki. Genomjaikat a gerincesekével összehasonlítva feltehetjük a kérdést: vajon hasonló módon vagyunk összerakva, vagy nagyon különféleképpen?

A kutatócsoport felhívja a figyelmet arra az érdekességre, hogy az óriáskalmár genomja több mint 100, a protocadherin géncsaládba tartozó gént tartalmaz, ami szokatlanul sok a többi gerinctelenhez képest. „A protocadherinekről azt tartják, hogy fontos szerepet játszanak a bonyolult felépítésű agyak pontos huzalozásában” – magyarázza Albertin.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!