A költő penget, a zenész ír

Akt.:
Pop-rock zenészek és kortárs írók, költők jutalomjátékának lehettünk tanúi a Rájátszás koncerten
Pop-rock zenészek és kortárs írók, költők jutalomjátékának lehettünk tanúi a Rájátszás koncerten - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Profik örömökkel teli próbája zajlik vers- és hangsorok között a Rájátszásban.

„Alpolgármester még sosem volt az előzenekarunk” – mutatott irányt az est komolyságát latolgatóknak Grecsó Krisztián a Rájátszás koncert első pillanatában. A Kölcsey Központ színpadán április 8–án nyitotta meg hivatalosan a XIII. Debreceni Költészeti Fesztivált Komolay Szabolcs kultúráért, oktatásért és szociális ügyekért felelős alpolgármester. Grecsó Krisztián, a József Attila-díjas költő, író gyenge marketing-, ám erős humorérzékkel így mutatta be a kilencfős csapatot: „Merőben új dolgot csinálunk: verseket zenésítünk meg, Balassi óta soha senki nem csinált ilyet ugye.” Bár a kijelentés technikailag igaz, de ami az e mondatot követő bő egy órában történt, az egészen egyedi. (És nem csak az egyik fellépő zenészóriás, Egyedi Péter neve miatt.)

„Munkaeszköz-csere”

A népszerű alternatív zenekarok – 30Y, Kaukázus, Kistehén tánczenekar, Óriás együttes – frontembereit mai magyar verseket énekelni, játszani eddig még nem láttuk. A produkció különlegessége, hogy a kortárs írók, költők hangszerre, mikrofonra váltják a klaviatúrát, így egy-egy koncerten személyesen ismerhetjük meg új vagy rég bennük lappangó zenészszenvedélyt. Grecsó Krisztián – ahogyan vallja magáról – mindig is garázsrocker, tábortűzi gitáros volt, Háy János pedig gyerekkora óta rock­zenész akar lenni, legalábbis A bogyósgyümölcskertész fia című novelláskötetében írtak szerint, amelyből egy művet fel is olvasott. Az előadásmód, ahogyan a fejhez szorított törött szárú szemüveggel, önazonos szerénységgel a nézők elé ült és mesélt arról, hogyan nem lett majdnem rockzenész, még a lebilincselő történetet is felülmúlta. Kevésbé jól választott Kemény István, akinek Nyakkendő című fontos és komoly témára figyelmet irányító versét nehezen fogadta be a közönség. Úgy hiszem a 97 sor többször, saját tempóban olvasva érthető meg mélységében, ám a koncert elemeként elhangozva nem élt. Ezt az író is érezhette, mivel a műsor végén csak társai többszöri invitálására jött be a színre meghajolni.

Fotó: Molnár Péter (galéria) Fotó: Molnár Péter (galéria) ©

Kordokumentum

A hangulat hamar oldódott, a színpadon a kezdetektől fogva személyes hangú „csip­kelődés” folyt. – Ha ritmus mellett szeretnétek tapsolni a Háy-t utánozzátok – szólt például Beck Zoli tanácsa. – Melyik izére kell tenni most a húrlefogó kápót? – kérdezte Grecsó egy dal előtt. A zrikálásoktól „próbaszagú” lett az egész, ez a kidolgozatlanság pedig felvállalt koncepció. – Vagyunk így együtt és addig vagyunk együtt, amíg jó együtt lenni – így nyilatkozott Beck Zoli korábban a Rájátszásról. A előadásban résztvevők inspirálják egymást, előfordul, hogy költők írnak szöveget népszerű zenék dallamaira. Erdős Virág Nincs meséje a 30Y Azt hittem érdemes című számnak dallamára szólalt meg a Kölcsey Központban. „Van egy ország ahol lakom semmi ágán lógó flakon van egy város ahol élek ahány test épp annyi lélek ahány lélek annyi lom is utcára tett fájdalom is” – Erdős Virág sorait énekelve végül Kollár-Klemencz László engedte el többszöri visszataps után a közönséget, hogy „elvigyék magukkal” az élményt. A leginkább örömzenélésnek ható műsornak van egy fontos küldetése, amit Kardos-Horváth János fogalmazott meg: „Dokumentációs jellege van. Ha valami dolga van az irodalomnak és a könnyűzene ezen ágának az az, hogy valamiféle képet adjon, hogyan gondolkodnak a fiatal zenészek, írók, költők a világról.”

– Horváth Borbála –








hirdetés