A klímavédelem rajzokon, óvodás szemmel

A klímavédelem rajzokon, óvodás szemmel
© Fotó: Matey István
Debrecen – A szelektív hulladékgyűjtés, a megújuló energia és a jegesmedvék is megjelentek azokon az óvodások által készített rajzokon, melyek arra a „Hajdú-Bihar Megyei Klímastratégia kidolgozása és Éghajlatváltozási Platform létrehozása” című pályázatra érkeztek be, melynek hétfőn tartották ünnepélyes díjátadóját a Megyeházán.

Pajna Zoltán, a megyei önkormányzat elnöke elmondta, a gyerekek több kategóriában nevezhettek, összesen több mint 450 pályamű érkezett. – A környezetünk megóvásában mindenkinek részt kell vennie, így a legkisebbeknek is. Olyan témákat rajzoltak meg a gyerekek, melyek mindannyiunk számára fontosak – hívta fel a figyelmet Pajna Zoltán a szemléletformálás jelentőségére.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

A beküldött alkotások legjobbjainak készítőit, valamint a tizenöt legtöbb pályaművet beküldő óvodát is díjazták a rendezvényen.

HBN–VK








hirdetés