A kezdet és a vég távol került az otthonoktól

Jelenet a színműből
Jelenet a színműből - © Fotó: Matey István
Debrecen – Beszélgetésen vehettek részt az Oszkár és Rózsa Mami legutóbbi előadásának nézői a Csokonai Színházban.

Eric-Emmanuel Schmitt francia-belga szerző regényéből Tengely Gábor rendezett színdarabot, melyet Kubik Annával és Rózsa Lászlóval a főszerepekben mutattak be a debreceni teátrumban. A történet szerint a leukémiás Oszkár a kórházi ágyon fekve találkozik a titokzatos Rózsa Mamival, aki humorral és játékkal tölti meg a kisfiú utolsó napjait – adta hírül a színház sajtóreferense.

Az előadást követő feldolgozó diskurzuson a dráma két főszereplője mellett Mailáth Mónika pszichiáter, onkopszichológus, Porkoláb Gyöngyi, a Debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi elnöke és Pogácsás Ildikó, a debreceni Kenézy Gyula Kórház tavaly márciusban megnyílt hospice osztályának főnővére vettek részt.

Kevés az idő

A szakemberek egyetértettek abban, hogy a színdarab kiindulóhelyzete találóan mutatja be a végső stádiumban lévő betegekhez való viszonyulás társadalmi és egészségügyi helyzetét. A tízéves Oszkár ugyanis sem az orvosával, sem a szüleivel nem képes őszintén beszélgetni az állapotáról.

Mailáth Mónika szerint ez elsősorban arra vezethető vissza, hogy túl kevés az orvos-beteg kapcsolatra fordítható idő, s a család is nehezen küzd meg a betegség tudatával orvosi segítség nélkül. A szakember szerint épp ezért követendő példa onkológiai osztályokon a pszichológusok jelenléte. Porkoláb Gyöngyi azt hangsúlyozta, hogy a Debreceni Hospice Ház Alapítvány tizenkét éve végez szemléletformáló munkát a pedagógusok, a gyerekek, a szülők és egészségügyi dolgozók körében, hogy felhívják a figyelmet az útvégi búcsú méltóságára. Fontos céljuk, hogy a felnövekvő generáció már kevésbé kezelje tabuként az elmúlást.

Méltó utolsó szakasz

A szakemberek kiemelték: a mai ember viszonyulásának oka lehet, hogy a paraszti kultúrákkal ellentétben már nem a mindennapok része a születés és a halál, hisz mindkettő távol került az otthonoktól.

Pogácsás Ildikó főnővér személyes esetekről számolt be, s tapasztalata szerint a betegeknek és a hozzátartozóknak is óriási lehetőség a 20 ágyas hospice-palliatív terápiás osztály létrejötte Debrecenben. Munkatársaival a lehető legmagasabb életminőséget kívánják biztosítani a betegeknek életük utolsó szakaszában.

HBN