A kerítés is szebb a Pósa utcán

A résztvevők úgy döntöttek, hogy jövőre virágkocsit is készítenek
A résztvevők úgy döntöttek, hogy jövőre virágkocsit is készítenek - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Kicsinosították az egészségügyi központ utcai frontját.

A helyi önkéntesek összefogásával szépült meg hétfőn a nagysándor-telepi gyermekorvosi rendelő kerítése.

Az épület két háziorvosi rendelőjével és a védőnői szolgálattal 4500–5000 beteg ellátását teszi majd lehetővé. A kerítés korszerűsítésének munkálatai már pénteken elkezdődtek, az intézmény átadására a következő hetekben kerül sor. Az önkormányzat csaknem 100 millió forintért újíttatta fel az épületrészt, a környező zöldövezetet pedig a helyi EU-Roma Országos Egyesület önkéntesei rendezték.

Az önkéntesség üzenete

– A város vezetése rendkívüli hozzáállást tanúsít a hátrányos helyzetűek felé, mi pedig ezt a munkánkkal, szándékunkkal, akaratunkkal tudjuk viszonozni. Ezzel bizonyítjuk azt, hogy Debrecenben jó élni, és a Nagysándor-telep városunk szerves része. Az itt élők kötelességüknek érzik, hogy hozzájáruljanak a városvezetés munkájához. Az összefogás legfontosabb üzenete, hogy a szegények önzetlenül, szabadidejükben is hozzá tudnak tenni Debrecen gyarapodásához – mondta Aba-Horváth István egyesületi vezető.

A közösségi összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet Széles Diána alpolgármester, aki szintén részt vett a munkálatokban.

Virágkarneválra készülnek

Debrecenben ez egy olyan közösségi megmozdulás, amelyre méltán büszkék lehetünk.”

posa2Fotó: Derencsényi István

– Ezen felbuzdulva Aba-Horváth István egyesületi vezetővel azt tervezzük, hogy saját csapattal nevezünk be a 2019-es virágkarneválra, és a magunk által termelt virágokkal díszítjük fel a nagysándor-telepiek kocsiját. Ez egyedülálló megmozdulás lesz Debrecenben, mivel a közönség is részt vesz a karneváli előkészületekben. Köszönjük a helyi civilek munkáját, hisz nélkülük a felújítás nem jött volna létre.

SZD