2012.08.29 19:33; Frissítve: 2012.08.29 19:36


A kávé védhet a bélráktól

Illusztráció - A kávé védhet a bélráktól Illusztráció - A kávé védhet a bélráktól - © modernantiaging.com
London, 2012. augusztus 29., szerda (MTI) – A kávéfogyasztás 15-25 százalékkal csökkentheti a bélrák kockázatát – idézte amerikai kutatók csaknem félmillió ember bevonásával készült tanulmányának eredményét a The Daily Telegraph című brit napilap.

alt hiba beküldése

Az Egyesült Államok rockville-i (Maryland) Nemzeti Rákkutató Intézetének munkatársai 490 ezer ember adatait elemezték, akik egészségét egy évtizeden át követték nyomon az 1990-es évek közepétől.

A vizsgálatban részt vevő embereket hat csoportba osztották kávéfogyasztásuk mértéke szerint. Az elemzés azt mutatta, hogy abban a hatodban, amelynek tagjai naponta négy csészénél több kávét ittak, 15 százalékkal kisebb volt a bélrák és a végbélrák gyakorisága, mint azoknak, akik egyáltalán nem kávéztak. Abban a hatodban pedig, amelynek tagjai legalább hat csésze kávét fogyasztottak el naponta, 24 százalékkal bizonyult ritkábbnak az említett ráktípusok előfordulása.

Mint a kutatók megjegyezték a koffeinmentes változatot fogyasztókra ugyanúgy vonatkozott az előny, mint azokra, akik koffeintartalmú kávét ittak, a teafogyasztásnak azonban nem találták megfigyelhető hatását a bélrákra.

Az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerzői ugyanakkor további vizsgálatok lefolytatását tartják szükségesnek annak tisztázására, hogy a kávé, illetve összetevői miként befolyásolják a bélrák kockázatát.

http://www.telegraph.co.uk/health/healthnews/9504241/Coffee-could-protect-against-bowel-cancer.html

- MTI -

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

Címkék: ,


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Noémi, a nap szépe

Noémi elmondása szerint imád a kamera előtt pózolni, szabadidejében is szívesen modellkedik.
tovább »


Login2