A károsultak nem nyugszanak bele

Akt.:
Quaestor-károsultak tüntetése Debrecenben
Quaestor-károsultak tüntetése Debrecenben - © Illusztráció: Molnár Péter
Debrecen – Követelik, legyen a tájékoztatás része az is, hogy 12 ezer ügyfél nem kap semmit.

A nagy hírverés ellenére a Quaestor-károsultak nemcsak a teljes követelésüknél, hanem még a második kárrendezési törvény beterjesztésekor hangoztatott 57 milliárd forintnál is kevesebbhez jutnak hozzá – írják levelükben a pórul járt ügyfelek.

Módjuk sem volt…

A kárrendezési alapnál azért csak 448 kérelmező jelentette be kárrendezési kérelmének visszavonását, mert 12 ezer károsultnak erre lehetősége sem volt. Kérjük, ne tájékoztassák a közvéleményt félre azzal, hogy megtörtént, vagy éppen a jelen eljárásban megtörténik a Quaestor-ügyfelek kártalanítása! Vannak olyan károsultak, akiknek a jelenlegi kárrendezés elfogadható, és a veszteségek vállalhatók. Őket fizessék ki. Viszont legyen a tájékoztatás része az is, hogy 12 ezer ügyfél nem kap semmit, és további ezrek olyan alacsony kárrendezést kapnának, hogy azt nem tudják elfogadni! A levél írói szerint tulajdonjogot sért egy olyan kibocsátó hozamainak a levonása, amely a kötvényprogramját a botrány előtt a teljes összeg kifizetésével lezárta. Ennek a most meginduló bírósági perekben még nyilván jelentősége lesz.

Röpködő milliárdok

A Quaestor-ügyfelek kára 210 milliárd forint. Ebből a BEVA tavaly kifizetett 87 milliárdot, vagyis a károsultak további követelése, amit még a jelenlegi Quaestor 2. törvénytől várnak, 127 milliárd forint. Az alap azonban a Quaestor adatbázisában menet közben talált még egy tételt, a Quaestor Értékpapír Zrt. által kibocsátott Quaestor-ingatlankötvények hozamait. Módosították a szabályzatot, és bevették az ingatlankötvények kamatainak a levonását. Az alap igazgatóságának februári döntésével a kifizetendő pénz 57-ről 34 milliárd forintra csökkent.

A károsultak négy pontban fogalmazták meg a követeléseiket:

1. Fizessék ki a második kárrendezési törvény alapján megítélt kárrendezést a törvényben szereplő határidőkkel, de ne mondassák le a károsultakat a további követelésükről!

2. A jelenlegi kifizetéseket nem felfüggesztve módosítsák a második törvényt úgy, hogy az ne tartalmazzon diszkriminatív levonásokat!

3. Hozzák nyilvánosságra, hogy mennyi károsult kapott nulla kárrendezést, vagy olyan, nullánál nagyobb kárrendezést, ahol a károsultak által várt megtérülés az 50 százalékot sem éri el.

4. Nevesítsék, hogy mely 11 ügyfél esetéről szólt Ibolya Tibor legfőbb ügyész, amikor azokról beszélt, akik állampapírjait a Quaestornál eladták, de a botránytól tartva mégis kifizették őket!

HBN


(Apró)pénz áll a házhoz?
Debrecen – Megkezdődik a Quaestor- és Hungária-károsultak kárrendezésének a kifizetése.




Sporthírek






hirdetés