Sport

2016.09.26. 15:08

Megvolt a fejmosás, jöhet egy szoros eredmény a Veszprémmel szemben

Balmazújváros - Korsós Ádám szerint sok függhet attól, milyen kerettel érkezik a címvédő.

Balmazújváros - Korsós Ádám szerint sok függhet attól, milyen kerettel érkezik a címvédő.

Nem sok idejük volt az újvárosi kéziseknek a szombati mezőkövesdi vendégjáték fáradalmait kipihenni: kedden máris újabb bajnoki vár Füzesi Ferenc tanítványaira, méghozzá a bajnoki címvédő, bombaerős Veszprém ellen.

Nem épp úgy alakult a Kövesd elleni meccs, ahogyan azt a hajdú-bihariak eltervezték. Gyenge játékkal tudtak csak előrukkolni a borsodiak otthonában, aminek nem is lehetett más az eredménye, mint vereség – 11 góllal, 34–23-ra kapott ki a Balmaz.

– Elég komoly fejmosást kaptunk, ami nem is csoda. Nehéz a kövesdi derbiről beszélni, a játék minden elemében rosszul teljesítettünk, pedig sokat készültünk. Nagyon sajnáljuk, hogy kikaptunk, pláne, hogy ennyivel. Minden adott lett volna egy jó csatához, a hazai szurkolók, és a mi drukkereink is kitettek magukért – fogalmazott az Újváros irányítója, Korsós Ádám.

Sok a kérdőjel

A fájó vereség után pedig itt az újabb ütközet, amelyen ráadásul nem az újvárosiak az esélyesek – kedden 18 órától a Veszprém látogat a Kőnig Rendezvényközpontba. Kétszer is találkoztak a közelmúltban a felek, előbb egy előrehozott bajnokin, majd egy felkészülési találkozón feszültek egymásnak. Előbbit augusztus 30-án játszották le a Veszprém Arénában, ahol 40–17-es hazai siker született. A tesztmeccsen (szeptember első napjaiban) azonban a Balmaz kerekedett felül, 29–25-re verték a tartalékosan felálló veszprémieket.

– Több mindentől is függ, milyen eredménnyel zárul a keddi találkozó. Kérdés, mennyire tudjuk összekapni magunkat, kár lenne tagadni, el vagyunk keseredve, eddig nem volt jellemző, hogy ilyen nagyarányú vereséget szenvedjünk. Illetve az sem elhanyagolható, milyen összeállításban lépnek pályára ellenünk a veszprémiek. Kifejezetten bő a keretük, így előfordulhat, hogy jól megszórnak minket, ahogyan az is, hogy meg tudjuk nehezíteni a dolgukat, és egy szoros meccset játszunk – az utóbbi nyilván jobb lenne. Közel sem mindegy, hogyan kapunk ki, jó lenne egy pozitív, önbizalmat adó eredményt elérni. Nem csak magunk, hanem a szurkolóink miatt is, akik mindig kitartanak mellettünk – jelentette ki a kézis.

Nagy Lászlóék egyébként múlt hétvégén a BL-ben is megkezdték a küzdelmeket: a legutóbbi idényben döntős Veszprém 24–24-es döntetlent játszott a Flensburg otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek nyitófordulójában, szombaton.

Javier Sabaté alakulata jelenleg 18 ponttal (9 meccsből 9 győzelem) vezeti az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságot, a hajdú-bihariak két egységgel (négy meccs, egy győzelem, három vereség) a tabella 12. helyén állnak.

HBN


Balmazújváros - Pont nélkül tért haza mezőkövesdi vendégjátékáról a Kőnig-Trade Balmazújváros csapata szombaton. Már a mérkőzés elején magukhoz ragadták az irányítást a hazaiak, akik a 17. percben 8-4-re vezettek. Füzesi Ferenc tanítványai ezután egy időre magukra találtak, és sikerült is kiegyenlíteniük még a szünet előtt (11-11), a hajrá azonban ismét a kövesdieké volt - 15-12 állt az eredményjelzőn félidőben.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!