A Júlián nem akarnak a földön járni

Akt.:
A nagyon keskeny utcák miatt sokfelé veszélybe került az aszfaltozás Debrecen júliatelepi városrészében
A nagyon keskeny utcák miatt sokfelé veszélybe került az aszfaltozás Debrecen júliatelepi városrészében - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen-Júliatelep - Szűkek az utcák az útépítéshez, anélkül csak a homok és a sár az út.

Az októberi közgyűlésen Papp László polgármester szóba hozta, hogy a júliatelepi városrész utcáinak leaszfaltozására idén 800 millió forintot fordítana a város. Csakhogy az érintettek közül többen – korábbi ígéretükkel szemben – nem adják át ingyen a telkeikből a szélesítésekhez nélkülözhetetlen területeket. Emiatt az önkormányzat eddig már 100 millió forintot volt kénytelen a kisajátításokra elkölteni.

A burkolatlan utcák aránya Debrecen belterületei közül a Júliatelepen a legmagasabb, 45-50 százalék. Aki életében először jár ebben az északkeleti városrészben, biztosan elcsodálkozik azon, hogy az utcák szélessége milyen erősen váltakozik. Néhol egy személyautó is alig fér el a kerítések között, máshol viszont két egymással szemben haladó teherautó sem karcolná meg a másikat. Az igazi káosz azokban az utcákban mutatkozik, ahol mindez egyszerre tapasztalható. A Körösi Csoma utcát a Kard utcával összekötő Vályi Nagy Tibor utca éppen ilyen. Burkolat nincs, lakó viszont annál több.

Mi a Körösi felől érkeztünk oda, ahol az első telkeknél viszonylag keskeny az út. Az egyik sarki lakónak két kerítése is van, egy régi kint és egy új, méterekkel beljebb. A haladást ott egy több tíz négyzetméteres – esős időben vízzel megtelő – kátyú akadályozza. Gyalog csak gumicsizmában, vagy a kerítésekbe kapaszkodva lehet száraz lábbal átkelni rajta.

Kártérítésért, ingyen

Fiatal nővel elegyedünk szóba. Elmondja, olyan új házban lakik, melynek már a korábbi telekhatárhoz képest öt méterrel beljebb húzták fel a kerítését. – Így vásároltuk az ingatlant. Itt egyirányú forgalmat akarnak. Viszont nem tudom, hogy fogják megoldani, mert a Körösi sarkon lévő új ház pont beleesne, vagyis azt le kellene bontani – magyarázza Lekli-Horváth Mária.

Tovább indultunk a Kard utca felé, ahol ismét útszűkület fogadott. Előbb csak a bal, aztán a jobb oldalon is méterekkel beljebb estek a kerítések, mint korábban. Egy magas, újnak látszó ház előtt állunk meg, ahonnan egy fiatalember jön ki.

– Nekem egy méterrel kell majd hátrébb tenni a kerítésem, amiért 3 millió 100 ezer forintot fizetett az önkormányzat – fogalmazott. A ház alatt most garázs található, melynek lejtős lejárata éppen az utca vonalába esik. A kerítés újjáépítése után a rámpa autóval használhatatlanná válik. – A helyiséget ezért konyhának, meg étkezőnek fogom átalakítani – árulta el.

Néhány méterre szintén egy beljebb lévő, kovácsoltvas kerítést pillantottunk meg. Mögötte új családi ház, előtte az épület gazdája. – Mi már így, erre a telekhatárra kaptunk építési engedélyt – jelentette ki Németi János. A beszélgetés során a férfi állította, őket arról tájékoztatta a polgármesteri hivatal, hogy a telek eredeti méretéből „ingyen elvettek” 59 négyzetmétert. Cserében, ha megépül az út, ingyen leaszfaltozzák majd a kapubejáróját.

A szemben lévő ház előtt az utcán Szász Sándor arról beszélt, hogy ő már 2000 előtt leadott három métert a telkéből, de a kerítést még csak egy méterrel tette beljebb. Azért csak annyival, mert lehet, hogy elég lesz. (A szomszédtól is annyit kérnek.) – Azt mondták, hogy ha majd kell, szólnak. Ezért 115 ezer forintot adnak – fogalmazott. Azt is elmondta: ha kell a 2 méter, akkor még kér pénzt, mert például akkor a vízórát is át kell helyezni, ami több mint 180 ezerbe kerül. Ugyanakkor elismerte, hogy ha elkészül a kövesút, az ingatlanok értéke milliókkal nő majd.

Keveslem, perelek

A Kard utca és a Hetényi János utca sarkon, egy magas sövénykerítésessel körbevett házban élő Árvai Sándornak mindkét utca felől 4-4 méterrel kellene beljebb tennie a kerítését. Telkének csaknem az egyharmada „áldozatul” esne. Állítása szerint erről semmilyen egyeztetés nem zajlott a helyszínen, és hatástanulmány sem készült. Értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy miért kell a Kard utcát a mostani 8 méterről 16-ra szélesíteni. – Ráadásul nevetséges az önkormányzat által kínált négyzetméterenkénti 1 800 forint a telkemért. A valós piaci ár 10 ezer forint körül van a környéken. Ezért ügyvédhez fordultam – ismertette.

Egyedileg állapítják meg a vételárat

Jelenleg a Futó az egyetlen olyan burkolatlan utca, amely megfelel a szabályozási tervnek. Becsky István, a Júliatelep önkormányzati képviselője arról tájékoztatott, hogy a mai szabályok szerint minimum 7 méter az a szélesség, amiben egy egyirányú szilárd burkolatú utat ki lehet alakítani és mellette járdát, közvilágítást és egyéb közműveket is megfelelően el lehet helyezni. Ehhez képest a Júliatelepen jelenleg a Futó utca az egyetlen olyan burkolatlan utca, amely megfelel a szabályozási tervnek. A képviselő megjegyezte, az utak különböző funkcióval bírnak. Lehet például gyűjtő-, kiszolgáló-, vagy lakóút. A Kőrösi Csoma Sándor utcában ennek megfelelően hiába áll rendelkezésre a minimum 7 méteres szélesség, amelyen kiépülhetne 3–3,5 méter széles burkolatú egyirányú utca, az nem lenne képes betölteni szerepét, és hátrányosan befolyásolná a Júliatelep megközelítését. Ezért a Kőrösi szabályozási szélessége 16 méter és 6,5 méter széles burkolatú gyűjtőútként fog kiépülni.

Egyelőre nincs veszélyben

Becsky István szerint a tulajdonosok egy része korábban úgy nyilatkozott, hogy térítésmentesen adják az önkormányzat tulajdonába az utcaszélesítéshez szükséges területrészeket. De olyanok is akadnak, akik a nyilatkozatukat visszavonták. Az is előfordult, hogy a helyhatóság által tett vételi ajánlat átvételét követően döntöttek úgy, hogy nem kérnek pénzt a földjükért. A lakóknak fizetendő vételár minden esetben egyedileg állapítják meg. Az önkormányzat a kormányhivatal által kirendelt igazságügyi szakértő által készített értékbecslés alapján tett vételi ajánlatot – írta a képviselő. Hozzátette, a szakértő a földterület forgalmi értékén túl az egyéb járulékos költségeket – az utcafronti kerítés érintett szakaszának, valamint a területen található gáz­óra, vízóra, szennyvízakna áthelyezésének költségeit – is megállapította.

Azon ingatlanok esetében, ahol a tulajdonosok az önkormányzat vételi ajánlatát nem fogadják el, kisajátítási eljárást indítanak. Ennek keretében a kormányhivatal hoz határozatot a tulajdonosok részére fizetendő kártalanítási összegről. Amennyiben az érintettek ezt vitatják, igényüket peres úton is érvényesíthetik – ismertette a képviselő. Kíváncsiak voltunk, mennyivel csúszik az aszfaltozások megkezdése a viták miatt. Becsky István azt válaszolta, hogy a pályázatban szereplő utcák, útszakaszok megépítésére 48 hónap áll rendelkezésre. Az ütemezés szerint a kivitelezési munkák tervezett kezdése 2017. március 1., csúszásra egyelőre nem kell számítani.

– Orosz Csaba –


E helyeken épülhet út

A Kőrösi Csoma Sándor utcában (a Sámsoni út és a Simon István utca között), a Hetényi János utcában (a Kőrösi Csoma Sándor és a Kard utca között), a Vályi Nagy Tibor utcában (a Kőrösi Csoma Sándor utca és a Kard utca között), a Kard utcában (a Vályi Nagy Tibor és a Zólyom utca között), a Zólyom utcában (a Kard és az Apafája utca között), az Apafája utcában (a Zólyom és az Apafája erdő között), valamint a Futó utcában (az Apafája és a Kard utca között).









hirdetés