Helyi közélet

2015.01.23. 10:04

Ezrével szűntek meg a cégek

Debrecen - Mind többen vélik úgy, hogy idén megtorpan a két éve tartó építőipari növekedés.

Debrecen - Mind többen vélik úgy, hogy idén megtorpan a két éve tartó építőipari növekedés.

Tavaly Magyarországon 6587 cég szűnt meg az építőiparban, több, mint bármikor korábban. Az utolsó két negyedévben különösen sok céget törölt a cégbíróság, és várható, hogy 2015 sem lesz rózsás az ágazat szempontjából.

Tartós trend

Egyre többen vélik úgy, hogy idén megtorpan a két éve tartó építőipari növekedés, ami eddig sem ért le a mikro- és kisvállalkozások szintjére – adta közre az Opten céginformációs szolgáltató. Egyre több építőipari cég szűnik meg vagy kényszertörlik. Bár a felszámolások és végelszámolások mennyisége a néhány évvel ezelőtti csúcsokhoz képest visszaesett, 2013-ról 2014-re ezek száma is emelkedett. Tavaly összesen 6587 társaság szűnt meg az ágazatban, ez majdnem 1000-rel, azaz 16 százalékkal több a 2013-as értéknél, ami maga is rekordnak számított annak idején. „A megszűnések számának növekedése tartós trend, és várhatóan az is marad, hiszen tavaly az éven belüli lefutásban is az utolsó két negyedév hozta a legtöbb törlést az ágazatban” – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

Így vagy úgy

Erre utal az is, hogy 2014-ben jelentősen emelkedett azoknak a frissen közzétett cégbírósági eljárásoknak a száma, amelyek így vagy úgy várhatóan az érintett cégek törléséhez vezetnek. A kényszertörlések száma a 2013-as 2566-ról tavaly 4580-ra emelkedett, lezárásuk biztos utánpótlást jelent a megszűnéseknek 2015-ben és 2016-ban. Ugyancsak emelkedett, noha jóval a csúcséveknek tekinthető 2010–2012-es időszak értékei alatt maradt a felszámolások száma. Ilyenből tavaly 3087-et rendelt el a cégbíróság, ami 470 darabos növekedés az azt megelőző évhez képest.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában