A Jobbikét elutasította, egy MSZP-s javaslatot viszont fontolóra vett a közgyűlés

Akt.:
A Jobbikét elutasította, egy MSZP-s javaslatot viszont fontolóra vett a közgyűlés
© Fotó: Matey István
Debrecen – Hamarosan újabb járatok indulhatnak a debreceni repülőtérről.

A csütörtöki közgyűlés elején, a költségvetési rendelet módosítása kapcsán dr. Papp László polgármester elmondta: nagyon biztató tárgyalásokat folytatnak újabb járatok indításáról és épül az új utasforgalmi terminál. Az üzemeltető cég 2011. óta csaknem 7 milliárd forintos fejlesztést hajtott végre. Nemcsak az utasforgalom, hanem az ott dolgozók létszáma, valamint az áruszállítás is gyarapszik.

Kőszeghy Csanád Ábel, a Jobbik frakció vezetője a Sámsoni úti menekülttábor közelgő bezárása kapcsán azt kérdezte: az oda felszerelni tervezett 15 köztéri kamerát nem máshol kellene-e inkább felszerelni?

– El lehet ezen gondolkodni, annál is inkább, mert hamarosan megkezdőik a Sámsoni út négysávosítása – válaszolta dr. Papp László.

Délután is fizethetünk

Hosszú vita után elutasították azt az 507 aláírással is támogatott Jobbikos javaslatot melynek értelmében nemcsak reggel, hanem délután 4 és 5 óra között is ingyen lehetett volna parkolni a belváros oktatási, nevelési intézményeinek 25 méteres körzetében azoknak a szülőknek akik a gyerekeiket autóval szállítják el onnan. A Fideszes többség elsősorban azért mondott nemet, mert szerintük nem egyszerre ér véget a tanítás, a napközi. Ráadásul nehéz lenne külön választani az iskolához érkező szülőket az egyéb célból ott megállóktól. Nyikos István, a parkolókat üzemeltető DV Parking kft. vezetője arra emlékeztette a képviselőket, hogy ez több millió forintos bevételkiesést okozna a városnak.

A jelenlegi szabályozás szerint reggel 8 és 8 óra 30 perc között ezeken a helyeken nem kell fizetniük az autósoknak. (18 óra és reggel 8 óra között ingyenes a parkolás.)

Ingatlanok sorsa

Ingyenesen, határozatlan időre használatba adja az önkormányzat a polgárőröknek az István út 9. szám alatt található városi tulajdonú ingatlant. A 114 négyzetméteres ház jelenleg üres. A Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívis Városért nevű civil szervezet rendezvényeket, gyűléseket akar tartani az épületben, de felszereléseik egy részét is ott helyeznék el.

Eladná az önkormányzat a Kossuth utcai földhivatal mellett, a 16. szám alatt található, rossz állapotban lévő házat. A régóta lakatlan, 1423 négyzetméteres ingatlanon három lakás található, melyeket az 1930-as évek végén építettek. Az egyik födéme 2011-ben beszakadt. Az ingatlan ennek ellenére is sokat, 76 millió forintot ér. Az értékesítésre nyilvános pályázatot írnak ki. A minimális vételárat azonban nem határozták meg.

Közvilágítás, aszfaltozás

A közgyűlés végén Csikai József, a Jobbik képviselője azt kérdezte, miért nincs napok óta közvilágítás a Monostorpályi út egy szakaszán és a Vámospércsi úton, a Kondorosi Csárda után, a Kondoroskert utcáig, ahol a közelmúltban építették ki a hálózatot. Haász Ferenc, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának vezetője elmondta: a Monostorpályi úti hibát zárlat okozta, melyet megszüntettek. A Vámospércsi úti probléma okát meg fogják keresni, néhány nap múlva újra világos lesz a környéken.

Csikai József arra is kíváncsi volt, hogy mikor teszik rendbe a közelmúlt esős időjárása során tönkrement földutakat a városban. A polgármester válaszából kiderült: megpróbálnak forrást találni erre. Hangsúlyozta, a jövő évtől a jelenleginél sokkal többet tudnak majd földutak aszfaltozására fordítani. Főleg a Nagysándor és a Júlia telepen akarnak ilyen munkákat végezni. Utóbbi városrészre például 800 millió forint áll majd rendelkezésre.

Pályázat a Kodályra

A közgyűlés döntése nyomán pályázatot írnak ki a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatói posztjának betöltésére, mivel Somogyi-Tóth Dániel 5 évre szóló megbízatása 2016. április 30-án lejár. A munkáltatói jogkör gyakorlója az önkormányzat, a pályázatok véleményezésére szakmai bizottságot kér fel. Arról, hogy ki vezetheti a következő 5 évben a Kodály Filharmónia Debrecent, a közgyűlés legkésőbb a 2016. januári ülésén dönt.

HBN-OCs


Ingatlant kapna a polgárőrség az önkormányzattól
Debrecen – Ingyenesen, határozatlan időre adja használatba az önkormányzat a polgárőröknek az István út 9. szám alatt található városi tulajdonú házat – javasolja a polgármester.


Pályázatot írnak ki a Kodály Filharmónia vezetésére
Debrecen – A csütörtöki közgyűlésen várhatóan pályázatot írnak ki a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatói posztjának betöltésére, mivel Somogyi-Tóth Dániel 5 évre szóló megbízatása 2016. április 30-án lejár.


Kiadná a város az idősek lepukkant konyháját, a bérlő feladata lenne a renoválás
Debrecen – A korszerűsítés után a szolgáltató „lelakná” a bérleti díjat az Idősek Házában.


Délután is legyen díjmentes!
Debrecen – Ne csak reggel, hanem egy óra hosszáig délután se kelljen parkolási díjat fizetniük azoknak a szülőknek akik a kiemelt és az I-es, vagyis a belvárosi parkolási övezetbe tartozó bölcsődékből, óvodákból, iskolákból akkor viszik haza gyermeküket.


Kilenc helyett decembertől huszonegy járatot indít a debreceni repülőtér
Debrecen – Újra menetrend szerinti gép érkezett Milánóból vasárnap a reptérre. Kapitányát, Laszkó Balázst és a személyzetet Széles Diána alpolgármester és a Xanga cégcsoport vezetője, Herdon István köszöntötte. ​









hirdetés