A jégkorongozó Bartalis István a német élvonalba igazolt

Budapest – A jégkorongozó Bartalis István a Fehérvár AV19 csapatából a német élvonalban (DEL) szereplő Schwenninger Wild Wings együttesébe igazolt.

A székesfehérvári klub csütörtöki közleményéből kiderül, hogy a májusi, oroszországi elit világbajnokságon szereplő magyar válogatott centere több élcsapat figyelmét is felhívta magára kiváló játékával, és végül a DEL-ben érdekelt Schwenninger mellett döntött.

“A világbajnokság után nagyon sok megkeresésem volt, főleg Svédország és Finnország felé kacsingattam. A DEL-ből sokáig nem kerestek, viszont Csehországból és a KHL-ből igen, sőt még NHL-camp- meghívásom is volt” – idézi a kommüniké Bartalist. – “A Fehérvártól is kiváló ajánlatot kaptam, sokat fáradoztak azért, hogy maradjak, de a döntésemben egyáltalán nem a pénz motivált, hanem az, hogy magasabb szinten szeretnék játszani.”

A 25 éves center szerződése még egy évre szólt a magyar klubnál, de – mint a közlemény fogalmaz – a vezetőség nem gördített akadályt a fejlődésének útjába. Új megállapodása egy évig érvényes új csapatával.

A német együttes vezetőedzője, Pat Cortina korábban a fehérvári együttest és a magyar válogatottat is irányította. A Schwenninger Wild Wings a DEL előző idényének alapszakaszát a 14., utolsó helyén zárta.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés