Helyi közélet

2017.07.26. 12:38

Megmozdult az ország a hajdúszováti kislányért

Hajdúszovát - Meghatotta a családot az az összefogás, amely a Naplóban megjelent cikk hatására kialakult.

Hajdúszovát - Meghatotta a családot az az összefogás, amely a Naplóban megjelent cikk hatására kialakult.

Júniusban mutattuk be olvasóinknak Mezei Elinát, a fél szívvel született hajdúszováti kislányt. A cikk megjelenése után rengetegen megmozdultak, hogy a saját lehetőségeikhez képest segítsenek a csöppségen és bajba jutott családján. Nem csak a környékről, hanem a Dunántúlról, illetve külföldről is jelentkeztek a jótevők, akik utalásokkal vagy éppen csomagokkal próbálták meg jobbá varázsolni Mezeiék mindennapjait.

Külföldre is eljutott a hír

Már a megjelenés napján többen kerestek illetve mondták, hogy fent vagyunk az interneten."

– Egy kedves hölgy, aki a szívén viselte a sorsunkat, összehozott egy csoportot a Facebookon, ahol minden információt megosztottak a segíteni szándékozókkal. Vele a mai napig tartjuk a kapcsolatot, sőt, azt ígérte, augusztusban meglátogat minket. Lefordította az eredeti cikket több nyelvre, így külföldre – például Ausztriába, Németországba – is eljutott az írás, amelyet több ezren megosztottak az interneten. Nagy szerepe van abban, hogy sikerült beszereznünk a nélkülözhetetlen szaturációs mérőt – meséli Niki, Elina édesanyja.

Nagyon gyorsan összejött a szükséges összeg, folyamatosan pittyegett a telefon, amint elértük a szükséges pénzmennyiséget, kértem, írják ki a csoportba, hogy köszönöm, de ne küldjenek több pénzt." 

Szeretnék megköszönni

Az önkormányzat is ígért további támogatást, a helyi boltban pedig kedvezményt kaptak az árból, egy fiatal pár pedig bevásárolt nekik, mondván ők így tudnak segíteni. A szükséges tápszer gyártója, miután eljutott a hír hozzájuk, több kartonnal ajánlott fel a termékéből, de már az is megoldódott, hogy közgyógyellátásra tudjanak belőle rendelni, ha elfogyott. Postai úton is érkeztek a csomagok, ruházatot, pelenkát és játékokat kaptak a kicsik.

Nagy örömet okoztak a gyerekeknek az ajándékok, csillogó szemmel nézték a játékokat és a ruhákat."

– A jókívánságoknak is örültem, nagyon sokat jelentett a családunknak. Hitet adtak, és reményt, hogy talán mégis jobbra fordulhatnak a dolgok. Épp ezért szerettem volna egy cikket, hogy megköszönjem a sok önzetlen adakozást. Nem azért kerestük meg a Naplót, hogy visszaéljünk az emberek bizalmával, hanem, mert elkeseredésünkben már nem nagyon láttunk más lehetőséget. Nem igazán hittem benne, hogy ilyen gyors, és nagy összefogás alakul ki. Nem tudunk elég hálásnak lenni. Kiderült, hogy sok jó szándékú ember él a környéken és országszerte – mondta el az édesanya.

HBN–MSZ


Építőanyag és mester kell

Bár Elina édesanyja nem említette, de a rossz állapotban lévő házban az eltelt idő óta semmilyen javulás nem történt.

A fal továbbra is vakolatlan, lyukas, omlik, és a tetőre is nagyon ráfér a renoválás. Van a házban egy második szoba, amely jelen állapotában lakhatatlan. Ezt is felújítaná a család, mert a kislány egészsége és élete szempontjából ez létfontosságú lenne. Az édesanyja telefonszáma: +3630 283 2597.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában