a méltóság napja

2019.11.08. 11:22

Az emberi méltóság előtt tisztelegtek

Mintegy húszezer gyermek kapcsolódott be a Méltóság Nap programjaiba.

Fotó: Molnár Péter

Fotó: Molnár Péter

Több mint félszáz általános és középiskola, továbbá óvoda csatlakozott Debrecentől Hajdú-Bihar megye több településén át Szegedig, Budapestig ahhoz a Méltóság Naphoz, melynek megnyitóját pénteken tartották a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában. Az esemény kapcsán a diákok piros szélű, sárga színnel kitöltött pillangót formáztak meg az intézmény udvarán, illetve az emberi méltóság jegyében közösségi aktivitást (sport, zene, kulturális, kreatív tevékenység) végeztek.

– Ha összegezni szeretném a Méltóság Napot, számomra a soha el nem fogyó szeretetről, és az önmagunk s mások felé irányuló figyelemről szól – fogalmazott az eseményen Porkoláb Gyöngyi, a Debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi elnöke. Hetei József, a Debreceni Benedek Elek Általános Iskola igazgatója úgy véli, a méltóság kifejezés azok közé tartozik, amelyre talán az egész életünket felfűzhetjük.

– Ehhez a fogalomhoz társítható valamennyi érzés amely az életünket átszövi születésünktől egészen az elmúlásig. Nagyon örülök annak, hogy ezt a programot a diákjaink a családjaik részére is kiterjesztettétek, ezzel is bizonyítva, hogy a családok közötti összetartás nagyon fontos a számukra – fűzte hozzá.

Karika Rozália egy látássérült gyermek gondolatait tolmácsolta a benedekes diákok számára. A Debreceni Tankerületi Központ kabinetvezetőjének története szerint, csütörtökön pályaválasztási fórumot tartottak, ahol nyolc iskola diákja mutatta be milyen az élet a saját iskolájában. Köztük voltak a Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium látássérült tanulói is, akik standjuknál beszéltek az életükről. Az egyik ép gyerek, azt mondta, nagyon rossz lehet úgy élni, hogy nem látják a világot. Egy nagyon apró gyermek a következőt mondta: nem számít. Az élet szép és mi is nagyon szeretünk élni. – Én ennél bölcsebbet mondani nem tudok. Az élet szép és ennél szebb nincs is.

 

Dr. Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke úgy véli, az Istenfélő ember talán azt érzi, hogy mindaz ami emberi, az istentől jön, s a méltóság is, „Istenemberi”. – Talán félelmetes, titokzatos, de biztos, hogy az emberi méltóság túlmutat önmagán. Valamiből fakad. Az Isten folyamatosan megajándékoz minket az emberi élettel. Amikor a nem látó gyermek azt tudja mondani, hogy az élet szép, akkor csak arra tudunk gondolni, hogy valaki megsúgja neki. Ez a nagybetűs valaki, az az Isten, aki megajándékoz a maga végtelen és fölfoghatatlan mindenhatóságából mindenkit – fogalmazott dr. Seszták István. Hozzátette: amikor az emberi élet végére, szenvedéseire, csodáira gondolunk, azt kell látnunk, hogy az Isten végtelen szeretetéből fakad. Mindenki méltó valamire, mert az Isten az életet ajándékként szánja nekünk.

Az élet szeretet

Bódor Edit, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének debreceni elnöke köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy a mi életünk egy olyan aranypénzzel telt zseb, amelybe ha belenyúlunk és kivesszük belőle, amit az Istentől kaptunk, akkor megtaláljuk az értékeinket. Annak a pillanatnak az örömét, amelyet együtt élhetünk meg, s olyan erőt, amelyet a későbbi időkben meg tudunk őrizni. – Azt gondolom, hogy a legnagyobb hála a szívünkben az lehet, ha a pillanatok örömét, az együtt eltöltött időt szeretetben, békében tesszük és minden olyan pillanatért hálát tudunk adni családunknak, barátainknak és a jó Istennek, amit együtt el tudtunk tölteni – fűzte hozzá.

S mit jelent a gyerekek számára a méltóság? A lapunk által megkérdezett Orosz Lili száméra a beteg embereken való segítséget, míg Rácz Réka Juditnak az élet szeretetét.

PTZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában