A honvédség is lehet menő

A honvédség is lehet menő
© Fotó: Matey István
Debrecen – Katonai bemutatókkal, színes programokkal és zenéléssel várják a látogatókat június 30-án, a Kossuth téren tartandó hagyományos lövésznapra – jelentette be a szerdai sajtótájékoztatón Komolay Szabolcs alpolgármester.

Hozzátette, hogy a lövésznap alkalmából Szent Lászlót, magyar királyunkat ünnepeljük, aki a lövészkatonáknak volt a védőszentje. Ő az a király, aki a hazáért vívott harcai során fényes példát mutatott hazaszeretetből, hivatástudásból és becsületből. A tájékoztatón azt is elmondta az alpolgármester, hogy a rendezvény kicsiknek és nagyoknak egyaránt nagyon jó szórakozás lesz.

bocskai2Fotó: Matey István

– Az eseményre katonai járművekkel és sok programmal készülünk, köztük lesz harcászati és rendőrkutyás bemutató is. Ezekkel a programokkal szeretnénk megmutatni, mit is adhat ez a szakma, és miért is jó magyar katonának lenni – tette hozzá dr. Ruszin Romolusz dandártábornok, a Bocskai-dandár parancsnoka. – Az eseményen először egy sorakozóval fogunk kezdeni, majd a díszmenet végén egy világbajnoki ejtőernyős csapat fog a levegőből a térre érkezni a város zászlójával és a dandárzászlóval, ezzel megadva a tiszteletet a résztvevők és a helyszín iránt. Emellett a hamisítatlan „katonai babgulyás” sem fog hiányozni a rendezvényről. Zárásként a katonákból álló Kanálgép zenekar szolgáltatja a jó hangulatot.

bocskai3Fotó: Matey István

A sajtóeseményen jelen volt dr. Lippai Péter ezredes, parancsnokhelyettes is, aki a július 4-i emlékkonferenciáról beszélt, mely a Kölcsey Központ báltermében lesz. – Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár és Debrecen városa is elkötelezett a katonai hagyományok ápolásában és a katonahősök emlékének megőrzésében. Idén a 170 éves Magyar Honvédségre emlékezünk ezzel a konferenciával. A magyar történelem hősies csatákkal és bátor cselekedetekkel teli eseményeit felelevenítve tudunk leginkább tisztelegni – hangsúlyozta az ezredes. A sajtótájékoztató végeztével átadtak egy Bocskai-mellszobrot is, melyet a parancsnoki épület előtt lepleztek le.

SZZS